„Egy politikusnak a történelem aknamező” – állapítja meg a Le Monde-ban Thomas Wieder.
Nicolas Sarkozy volt elnök sokszor aratott vihart, mert szenvedélyesen próbált politikát alapozni a történelemre. Volt, hogy egy kivégzett második világháborús ellenálló utolsó levelét akarta tananyaggá tenni, s volt, hogy indentitás-képzés céljából fel akarta állítani „a francia történelem házát”. Hol a jobboldal, hol a baloldal volt elégedetlen vele.
A Le Monde szemleírója szerint Holland sem jár majd másként, pedig jóval óvatosabb alkat elődjénél. Elnökségének első két hónapja alatt azonban máris kétszer lépett aknára. Mindjárt beiktatásának napján szükségesnek tartotta, hogy méltassa Jules Ferry 19. századi miniszterelnök és oktatásügyi miniszter érdemeit: ő vezette be több lépcsőben az ingyenes, kötelező és világi közoktatást. Igen ám, csakhogy egyúttal a gyarmatosítás nagy híve volt, és alsóbbrendűnek tekintette a gyarmati népeket. Jó- és rosszakarói még időben figyelmeztették Hollande-ot, mire gyorsan betoldott a beszéd szövegébe egy mondatot Jules Ferry hibáiról. Július 17-én, az 1942-es nagyszabású razzia hetvenedik évfordulóján megemlékezett a szörnyű napról, amikor mintegy tizenötezer zsidót tereltek két hevenyészett táborba, majd szállítottak Németországba. Hollande úgy fogalmazott, hogy ezt a bűnt a francia állam követte el. Erre még az ő táborában is felhorkantak a hagyományos történelemszemlélet képviselői. Mint a Metazinban is olvasható volt ugyanis, Franciaországban a háború után az a hallgatólagos közmegegyezés alakult ki, hogy a franciák lehetőleg csak az ellenállásra emlékeznek, a vichyi bábállam tetteire nem.
Wieder szerint a közeljövő e két esetnél sokkal kényesebb eseményeket tartogat Hollande-nak. Mindenekelőtt két év múlva lesz száz éve, hogy kitört az első világháború. Ezzel kapcsolatban a legvitatottabb kérdés az, hogy mi legyen a fegyelmezetlenség miatt vagy a megfutamodó egységek kötelékében tizedelés folyamán agyonlőtt francia sorkatonákkal. Lionel Jospin volt szocialista pártvezető és miniszterelnök már tizenöt évvel ezelőtt azt javasolta, hogy őket is „integrálják a kollektív nemzeti emlékezetbe”, de ez azóta sem történt meg: túl nagy az ellenállás.
Egy évvel ez után lesz az örmény holokauszt évfordulója. Mint a Metazinban is szó volt róla, ez Franciaországban sok szenvedélyt kiváltó téma. De a francia diplomácia újabban közeledni igyekszik Törökországhoz. És Hollande-nak nem lesz könnyű összeegyeztetnie a népszerűség követelményét a diplomácia igényeivel.
Közben azonban már az idén is beleszól majd a történelem a francia politikába, éspedig azért, mert éppen ötven évvel ezelőtt adta meg Franciaország a függetlenséget Algériának. Erről az évfordulóról mindenképp meg kell emlékezni, viszont irdatlanul nehéz lesz olyan értelmezést adni az akkori eseményeknek, amely egyszerre felel meg a francia hadsereg veteránjainak, a „feketelábúaknak”, vagyis a volt francia telepeseknek, illetve az Algériából bevándorolt arab tömegeknek és leszármazottaiknak.
Hollande elnöki programjának egyik fő célkitűzése az „összefogás”, vagyis a nemzeti egység megteremtése, de a történelem nem fogja megkönnyíteni a dolgát.