Látszólag semmi köze Obama amerikai elnökhöz annak, hogy Mitt Romney republikánus jelölt, aki ellenfele lesz a novemberi elnökválasztáson, félreérthetetlenül leszólta a palesztinokat. Már azon kívül, hogy szavai egy adománygyűjtő reggelin hangzottak el, ahol 50 ezer dollárnyi kampánytámogatás volt a belépőjegy. A helyszín sem mellékes, a történelmi nevezetességű jeruzsálemi Dávid Király Hotel, ahol Romney joggal gondolhatta úgy, hogy ha a palesztinok rovására dicséri az izraelieket, akkor jobb benyomást tesz a hallgatóságra. Úgy fogalmazott, hogy a Palesztin Hatóság igazgatása alatt álló területeken nem véletlenül feleakkora az egy főre eső bruttó hazai termék, mint Izraelben: ennek a két kultúra közötti különbség az oka. Ez a megállapítás azonnal felháborodott reakciót váltott ki a Palesztin Hatóság képviselőiből, akik nem haboztak tájékozatlannak minősíteni Romneyt, beszédét pedig rasszista ízűnek. Mindebből azonban még senki sem gondolta volna, hogy Obama elnök a valódi célpont, nem a palesztinok.

Erik Nelson, a Salon magazin  kommentátora viszont állítja, hogy Romney nemcsak a helyi közönség kedvéért ragadtatta magát e kijelentésre, hanem hazaüzent vele. Az ő megfejtése szerint a republikánus elnökjelölt kultúrharcot vív az Obama elnök mögött álló liberálisokkal, és ennek az a lényege, hogy idegennek igyekszik beállítani őket, valamint az elnököt. 2001 szeptemberének terrormerényletei óta a konzervatív szavazótábor mozgósításához többször is eredményesen hivatkoztak a kampánymenedzserek az iszlamista veszélyre, és az elmúlt elnökválasztás előtt megpróbálták magát Obamát is afféle muszlimnak beállítani, azt sugallva, hogy a muszlimoknak mégiscsak több közük van az iszlamistákhoz, mint a keresztényeknek. Egy friss közvélemény-kutatás szerint a konzervatív tábor 34 százaléka gondolja Obamáról, hogy muszlim. Négy évvel ezelőtt még csak 16 százalék hitte így.  És bár a Palesztin Hatóság közismerten világi szervezet (szöges ellentétben a Gázai övezetet igazgató Hamásszal), az egyszerű amerikai konzervatív választópolgár szemében, ha valaki arab, az lényegében mégiscsak muszlimnak tekintendő. Innen már csak egy lépés lenne ismét elővenni Obama második keresztnevét (Husein), és máris bizonyítást nyer a Salon szemleírójának gyanúja.

Egyelőre azonban a republikánus oldal nem tesz efféle célzásokat. Viszont, mint Nelson idézi, nagyon is gyakran emlegeti, hogy Obama, úgymond, nincs tisztában az amerikai valósággal, továbbá nem képviseli az amerikai értékeket. Maga Romney is többször rótta fel Obamának, hogy nem továbbvivője „az angolszász örökségnek”, amit nehéz másként értelmezni, mint a bőrszínére vonatkozó utalásnak. Mindennek persze semmi köze Palesztinához, de a liberális kommentátor szerint az a lényeg, hogy Romney a zsidó-keresztény kultúrán kívülre akarja helyezni Obamát, és nem a közel-keleti rendezés jár a fejében, amikor állást foglal az izraeli–palesztin ellentét ügyében, hanem csakis az, hogy önmagát a muszlimok ellenfelének láttassa.

Nelson azonban óva inti őt ettől a taktikától, mivel a mormon Romney olyan felekezethez tartozik, amelynek igen sajátos hitelvei vannak. Ezek a hétköznapi életben nem okoznak lényeges problémákat, de választási kampányban könnyen hasznosíthatók lennének. És bár a kultúrharc, a másik kirekesztése a nemzeti-vallási közösségből jó eszköz lehet a hívek mozgósítására, nem biztos, hogy a mormon Romney esetében ez a taktika nem üthet vissza. „Romney nem akarhat végigmenni ezen az úton” – írja Nelson, némileg fenyegető éllel.