„A náci időszakról zajló lengyel–zsidó vita nyomán még fájóbbá kezd válni ez a gyógyulni sehogyan sem akaró seb” – írja David Mikics houstoni irodalomprofesszor a Tablet magazinban.
Jan Gross princetoni lengyel történészprofesszor nagy visszhangot kiváltó könyvében azzal vádolta „a lengyeleket”, hogy maguk is tömegestől gyilkoltak meg zsidókat, méghozzá elborzasztó brutalitással. Sok ilyen epizód volt, s a háború után is gyilkoltak meg zsidókat, sőt, olyan embereket is, akikről kiderült, hogy zsidókat bújtattak a német megszállás idején. Gross szerint ennek az volt az oka, hogy a lengyelek nem tudtak szembenézni önnön bűneikkel, s ezekért is a zsidókat hibáztatták. Mikics egy lengyel történészt, Jan Grabowskit idézve azt írja, hogy Gross lerombolta „a lengyel ártatlanság” mítoszát. Ezzel csakugyan nagy fájdalmat okozott, olyannyira, hogy Lech Wałęsa volt elnök pénzsóvár, közepes írónak minősítette Grosst.
Mikics meg nem nevezett jobboldali lengyel véleményeket idéz, amelyek szerint a tömeges lincseléseket a zsidók váltották ki, éspedig azzal hogy ők szolgáltatták ki az országot a kommunizmusnak. Ezt a történész alaptalan vádnak minősíti, megállapítván, hogy a zsidóság elsöprő többsége ellenezte a kommunizmust.
Mint a Metazinban is olvasható volt, Timothy Snyder, a Yale professzora ezzel szemben úgy látja, hogy Kelet-Európában, elsősorban lengyel földön és a Baltikumban, a két totalitárius megszálló hatalom bűnei egymást erősítették. Például a szovjet megszállás után a nácik könnyen fordították a Szovjetunióval állítólag – és néha valóban – együttműködő zsidók ellen a helyi lakosok dühét.
Mikics találkozót kért Snydertől, hogy kommentáltassa vele Gross álláspontját, de Snyder elzárkózott ettől: nem tagadta kollégájának állításait, de azt mondta, hogy a Gross-féle ítéletalkotáshoz lengyelnek kell lenni, ezt kívülről nem vállalhatja senki. Snyder azt is megjegyzi, hogy nemcsak a lengyelek éreztek kevéssé együtt a zsidósággal, „de mi, amerikaiak sem”, pedig Amerikából kockázatmentesebb lett volna.
Egyébként Snyder éppen könyvet ír a holokauszt okairól, s bár erről egyelőre nem sokat árul el, azt elmondja Mikicsnek, hogy Sztálin és Hitler alatt egyaránt nagyon sok nép szenvedett rettenetesen, de a nácik szempontjából a zsidóság kiirtása abszolút prioritás volt, ami pedig teljesen egyedülálló eset. Szerinte mindenesetre a Szovjetunió döntő szerepet játszott abban, hogy éppen Kelet-Európában zajlott le a legnagyobb mértékű és arányú zsidó népirtás, és egyértelműnek látja, hogy a helyi lakosság gyilkos akciói is ezzel hozhatók összefüggésbe. Snyder sietve hozzáteszi, hogy az az álláspont, amely szerint „a szovjetek éppoly gonoszak voltak, mint a nácik, szintén védhetetlen”. Mikics azonban nem látja be, mi az összefüggés a szovjet kegyetlenkedések, például a katyni tömeggyilkosság, illetve a zsidókkal szembeni lengyel polgári gyilkos atrocitások között. Szerinte ezt a kapcsolatot Snyder csak állítja, de nem bizonyítja.
A lap internetes oldalán a hozzászólók között feltűnik Efraim Zuroff, a nácivadász Wiesenthal Központ vezetője is. Szerinte tévedés a lengyel kegyetlenségekre helyezni a hangsúlyt, bármennyire borzalmas volt is ezek brutalitása. A nácik ugyanis nem vettek igénybe lengyel személyzetet a teljes megsemmisítéshez. Ezzel szemben a Baltikumban nem a német katonaság végezte el a gettósítást és a bevagonírozást, hanem lelkes helyi alakulatok. Zuroff Snyder szemére veti, hogy éppen akkor járt Litvániában, és egyetlen elítélő szót sem szólt, amikor májusban állami pompával újratemették Juozas Ambrazevičius egykori litván miniszterelnököt, akinek kormánya a nácik oldalára állt és aktívan támogatta a helyi zsidóság kiirtását.
Zuroff egyébként úgy látja, hogy Snyder elméletét a két totalitárius hatalom egymás bűneit erősítő szerepéről Kelet-Európában arra használják fel, hogy elmossák vele a helyi emberek felelősségét a történtekért.