„Kihalnak a tömegpártok? Ha igen, van-e ennek jelentősége egyáltalán?” – teszi fel a kérdést az Economist.

Kutatások szerint az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent az európai és az észak-amerikai pártok taglétszáma, annak ellenére, hogy a tagdíjak összege is lefelé tendál. A jelenség hátterében egyrészt a média decentralizálódása, másrészt a pártokkal szembeni bizalmatlanság áll. Meggyengültek a pártok bázisát jelentő társadalmi szervezetek (szakszervezetek, egyházak), amelyek korábban fontos szerepet töltöttek be a párttagtoborzásban.

Egyre többen gondolják, hogy a tömegpártok nem képviselik őket, ezért szívesebben csatlakoznak olyan politikai szervezetekhez, amelyek egy-egy konkrét ügyben tűznek ki kézzelfogható célokat. Minél nagyobb egy párt, annál kisebb a tagok beleszólása a párt életébe és irányításába. Mindez az olyan kis pártoknak kedvez, amelyek szűkebb, jobban körülhatárolható érdekekkel jellemezhető választói csoportokat megszólítanak meg.

A tagság csökkenése a tömegpártok felépítésére és működésére is hatással van. A szűkülő taglétszám azt a veszélyt hordozhatja magában, hogy a nagy pártok még inkább egy-egy szűk kör irányítása alá kerülnek, és végképp elszakadnak a támogatóiktól. Ez azonban nem szükségszerű, hiszen a tagság csökkenésére sok párt a szervezeti felépítés demokratizálásával reagál, például több beleszólást ad a tagoknak a pártvezetők megválasztásába.

De a zsugorodó taglistáknak nemcsak pozitív hozadékai lehetnek – figyelmeztet az Economist. Az elkötelezett és aktív tagok számával párhuzamosan a választási kampány során bevethető önkéntesek száma is csökken. Ráadásul egyre kevesebb tagdíj folyik be a pártkasszába. A pártok így alternatív bevételi forrásokra szorulnak, ami melegágya a korrupciónak.

A tömegpártoktól való elfordulás könnyen az európai politikai paletta jelentős átalakulását vetítheti előre – véli az Economist. A ma még meghatározó nagy pártok kiszorulhatnak a hatalomból, ha a jövőben sem lesznek képesek újra megszólítani a választók széles rétegeit.