„Itt az ideje, hogy az üvegplafonon  átjutó úttörők, a vezető beosztású nők végre felismerjék, hogy ők is erősítik a téveszmét, miszerint a nők előrejutása kizárólag elhatározás kérdése” – olvassuk Anne-Marie Slaughter tanulmánynak is beillő esszéjét az Atlantic magazinban.

Slaughter a Princeton Egyetem professzora, a Woodrow Wilson School of Public and International Affairs igazgatója, de nemcsak tudósként, hanem közéleti szereplőként is ismert. Politikai elemzései vezető napi- és hetilapokban jelennek meg, előszeretettel hívják televíziós és rádiós beszélgetésekre.

2009-ben felkérték, hogy vezesse az amerikai külügyminisztérium közpolitikai agytrösztjét. Slaughter örömmel vállalta az álomállást, ám két év elteltével nem kért hosszabbítást, inkább fejvesztve menekült vissza az egyetemre. Azért döntött így, mert nem tudta összeegyeztetni a családi életet a karrierrel.

Slaughter bevallja, hogy korábban ő is azt hitte, hogy a feminizmus győzött, ma már semmi sem akadályozza a nőket abban, hogy sikeresek legyenek, és – sok feministához hasonlóan – lenézte azokat a diplomás nőket, akik a karrier helyett a főállású anyaságot választották. Vezető kormányzati alkalmazottként azonban rá kellett jönnie, hogy tévedett. Jól fizetett, aránylag rugalmas beosztásban dolgozó egyetemi oktatóként nem okozott gondot, hogy egyensúlyt találjon a család és a munka között, ám az állandó jelenlétet és túlórázást igénylő munkakörben ez már nem sikerült. Pedig – ismeri el Slaughter – még így is sokkal jobb helyzetben volt, mint a nők jelentős része: jól keresett, kollégái többnyire megértették, fontos neki, hogy több időt tölthessen két kamasz gyermekével, és a férje is segítette.

Talán mégsem pusztán az ambíció hiánya okozza, hogy még a női egyenjogúságot törvényi szinten elismerő fejlett országok döntő többségében is nagyon alacsony a vezető beosztású nők aránya – írja Slaughter. Mint ahogyan az sem véletlen, hogy a sikeres nők közül nagyon sokan gyerektelenek, szemben a vezető pozíciót betöltő férfiakkal. A karrier mellett családalapításra vállalkozó nők gyerekeit pedig többnyire főállású bébicsőszök nevelik. Nem véletlen, hogy kutatások szerint csökkent ugyan a férfiak és a nők közötti egyenlőtlenség, a nők mégis boldogtalanabbak mint negyven éve, hiszen a sikeres nőnek fájdalmas kompromisszumokat kell kötnie a karrier érdekében: fel kell áldoznia a családi életet.

Slaughter szerint a jelenség oka (legalábbis Amerikában) már nem a hagyományos családmodell népszerűsége, amely szerint az anyáknak otthon, a gyerekek és a tűzhely mellett a helye. A kisgyerekes anyának máig nincs mindenhol módja részmunkaidőben, rugalmas beosztásban vagy otthonról dolgozni, ami sokakat arra késztet, hogy feladják a karrierjüket. De legalább ilyen fontosak a társadalmi elvárások, amelyek értelmében a karrier előbbre való a gyereknevelésnél – véli Slaughter. A társadalom a karriert tekinti igazi sikernek, a gyereknevelést nem. Ha valaki a szabadidejében maratont fut, akkor kitartónak tartjuk, a legalább ilyen keményen dolgozó családanyák viszont semmilyen plusz elismerésben nem részesülnek.

Ezért részben azok a feministák és a sikeres nők is felelősek, akik azt vallják, hogy csak akarat és kitartás kérdése a karrier és az előrejutás – ismeri el Slaughter.

Slaughter szerint ahhoz, hogy változás történjen, mindenekelőtt szemléletváltásra van szükség. A gyerekvállalás és a család értékének sokkal átfogóbb elismerésére és támogatására van szükség. A családbarát munkahelyek elterjedése fontos segítség lenne az anyáknak. A sikeres nők és a feministák sokat tehetnek az ügyben – jegyzi meg Slaughter. Ahelyett, hogy feláldozzák magukat a karrierért, el kellene utasítaniuk az előrejutást mindenek elébe helyező mentalitást, és ki kellene állniuk a jólét egy olyan felfogása mellett, amely magában foglalja a boldog családi életet.

Slaughter az esszé publikálásakor felkészült a kemény kritikákra. Legnagyobb meglepetésére azonban fiatalok és idősek, nők és férfiak, az egyenlő bánásmódot támogató liberálisok és családbarát konzervatívok egyaránt elismerőleg nyilatkoztak róla. A cikket egy hét alatt egymillióan töltötték le, Slaughtertől tucatnyi interjút kértek Japántól Ausztrálián, Libanonon, Vietnamon és Németországon át Brazíliáig. Slaughter pedig ebből arra következtet, hogy a munka és a család összeegyeztetése globális probléma.