„Kétségtelen, hogy van valami különlegesen vonzó a matematika elegáns levezetéseiben és a kemény tudományok egzaktságában. De vajon mindig helyénvaló a kvantitatív megközelítés?” – teszi fel a kérdést Maria Konnikova, a Columbia Egyetem doktori hallgatója a Scientific American szerkesztőségi blogjában.

Konnikova cikkének apropója az a humán- és a társadalomtudományokban is egyre inkább elharapódzó szemlélet, amely a természettudományos egzaktságot tekinti mércének. Ezen megközelítés szerint a puha tudományok hagyományos narratív magyarázatai nem kellőképpen tudományosak, hiszen nem számszerűsíthetők, nem ténymegállapításokat tesznek. Az ilyen empirikus módszerekkel nem igazolható kijelentések inkább vélemények, mintsem tudományos magyarázatok.

A természettudományos és a statisztikai módszerek alkalmazása a szellemtudományokban bizarr eredményre vezet – figyelmeztet Konnikova. Példának hoz fel egy nemrég megjelent tanulmányt, amely irodalmi művek szereplőinek kapcsolatait vizsgálta statisztikai módszerekkel annak érdekében, hogy megállapítsa, melyik műalkotás alapulhat valóságos történeten. A tanulmány korszakalkotó felismerése: az Iliász közelebb áll a valósághoz, mint a Shakespeare-drámák, a Gyűrűk ura és a Harry Potter regények. Konnikova szerint igencsak kétséges, hogy van-e értelme közpénzt költeni ilyen egzakt bölcsészettudományi kutatásokra.

Konnikova különösen aggasztónak tartja a már nevében is hátborzongató kliodinamika térhódítását, amely a történelmi események matematikai modellezésével kívánja egzakttá tenni a történelmtudományt. A kliodinamika művelői szerint a statisztikai összefüggések feltárásával nemcsak a múlt alaposabb megértésére, de akár történelmi előrejelzésre is lehetőség lesz.

A baj csak az, hogy a történelem nem olyan, mint a kémia vagy a fizika. A természettudományos módszerek alkalmazása így legfeljebb egzaktnak tűnő, ám valójában áltudományos vagy egyszerűen érdektelen megállításokhoz vezet.