„Van annak bármi jelentősége, hogy Nagy-Britanniát nem brit cégek látják el energiával? Elvégre a lámpa világít és a telefont fel lehet tölteni” – olvassuk James Meek brit író terjedelmes esszéjét a London Review of Booksban.
Meek arra igyekszik rámutatni, hogy nem pusztán a liberalizmust elutasító szentimentális nacionalisták fájlalhatják a brit energiaszektor privatizációját. Felidézi, hogy a privatizációt a Thatcher-kormány hajtotta végre. Bár a vaslady eleinte nem támogatta az ötletet, libertárius tanácsadói meggyőzték, hogy az energiaszektor hatékonyabban működhet, ha az állam kivonul. A magánosítás hívei azt remélték, hogy az átláthatatlan állami szolgáltató feldarabolásával, majd privatizálásával verseny alakul ki, ami lenyomja az energiaárakat és felgyorsítja a fejlesztést.
Azóta két évtized telt el, ám a privatizáció nem váltotta be ezeket a reményeket – véli Meek. Az energiapiac továbbra is átláthatatlan, így a fogyasztók hiába válthatnak szolgáltatót, nem nagyon lehet eldönteni, melyikkel járnak jobban. Az árak amúgy nem nagyon csökkentek, Nagy-Britannia Európa középmezőnyéhez tartozik. Ebben nagy szerepe van annak, hogy a szolgáltatók előszeretettel vásárolják fel, majd zárják be a konkurenciát, ezzel tartva mesterségesen magasan az árakat. Sőt, még a verseny is csak a piaci túlsúlyt erősítette, hiszen a kezdeti árverseny miatt a kis cégek csődbe mentek, így kvázi-monopolhelyzetű szolgáltatók alakultak ki. És persze a várt fejlesztések sem történtek meg, így lassan a brit energiabiztonság is veszélybe került.
A kialakult helyzet abszurditását jól mutatja, hogy mára a francia EDF vált a brit energiaszektor legfontosabb szereplőjévé. A francia állami cég energia-előállító és egyúttal szolgáltató is a szigetországban – egyebek között az atomreaktorokat is portfóliójában tudja. Vagyis – von mérleget Meek – a privatizáció végeredménye az lett, hogy a brit állam helyett a francia állam vette át az energiaszolgáltatást. A nagy-britanniai energiaszolgáltató óriás nem a brit, hanem a francia szavazók befolyása alatt áll. Hiába a munkáspárti kormányok kemény fellépése, a francia állami cég ma is jelentősen drágábban adja a briteknek az áramot, mint a franciáknak – az EDF otthon ugyanis szociális szempontokat is figyelembe vesz. Ami nem is csoda, hiszen az EDF missziója a francia gazdasági érdekek külföldi érvényesítése és a francia gazdasági befolyás erősítése.
A kialakult helyzet pedig a jövőt is előrevetíti. Nagy-Britanniának hamarosan döntenie kell arról, hogy milyen módon pótolja az elkövetkező években elavuló és bezáró erőműveket. Jelen állás szerint könnyen előfordulhat, hogy az EDF építhet új atomreaktorokat. Természetesen a költségeit a brit fogyasztókkal fizetteti meg: a villanyszámla részeként valójában a francia állam szed adót brit földön cserébe az új erőművekért, írja Meek. Ez a gyakorlat pedig nem nagyon különbözik a középkori adószedéstől, amikor a távoli király és a gyökértelen elit sarcolta az embereket – véli a brit író.