„Az evolúció tudósai sok titokra adtak már magyarázatot, de azért még nem minden rejtélyt oldottak meg. Ezek közül az egyik legszembeszökőbb a homoszexualitás eredete” − olvassuk David P Brash evolúciókutató pszichológia professzortól a Chronicle of Higher Educationben.

A szerző mindenekelőtt alaposan körüljárja, amit ma a homoszexualitás genetikai meghatározottságáról tudunk, és megállapítja, hogy valamiféle genetikai prediszpozíció bizonyosan létezik, de hogy pontosan mely gének okozzák és mi ennek a mechanizmusa, azt nem tudni. Csaknem bizonyos viszont, hogy nem ugyanazok a gének felelősek ezért a nőknél, mint amelyek a férfiaknál. A genetikai kutatásokról írott részleteket most mellőzzük, a közérthetőség kedvéért azt idézzük csupán, amit Brash a testvérek körében végzett kutatás eredményeiről ír. Az örökbe fogadott, tehát genetikailag nem rokon testvérpárok körében a közös homoszexualitás ritkább, mint az édes testvérek között. Ez utóbbiak között is ritkább, mint a nem egypetéjű ikrek között. A leggyakoribb pedig az egypetéjű ikrek között.

Mármost hogy miért maradhatott fenn a homoszexualitás, holott elvben ki kellett volna szelektálódnia az evolúció során, azt a pontos genetikai háttér ismerete nélkül nem tudhatjuk, de Brash felvázol néhány érdekes hipotézist.

1. Feltételezzük, hogy az önzetlenség genetikai adományunk: az erre képtelen genetikai változatok kiszelektálódtak, hiszen az ember csak csoportban volt képes fennmaradni. Ehhez hasonlatos pozitív szelekció érvényesülhetett talán a homoszexuális egyedek esetében, mivelhogy egyrészt gyermektelenek lévén többet tudtak a család többi tagjának segíteni, másrészt nem vették igénybe a többiek energiáját hasonló célokra. A szamoák körében megfigyeltek valami ehhez hasonlót: a homoszexuális férfiakat nagy becsben tartják a közösségek, és ők nagy odaadással gondozzák testvéreik gyermekeit.

2. Néprajzi adatok arra vallanak, hogy a kezdetleges közösségekben a homoszexuális férfiak között az átlagosnál több a sámán vagy pap. Ez talán a funkcióval járó nagyobb tekintély révén teszi őket mégis képessé örökítésre és kölcsönöz nekik védett státuszt.

3. Elképzelhető, hogy a homoszexualitásra hajlamosító génkombináció ellenállóvá tesz bizonyos kórokozókkal szemben. Valahogy úgy, ahogy a sarlósejtes vérszegénység például védettséget eredményez a maláriával szemben.

4. Lehetséges, hogy azok a gének, amelyek az egyik nemnél homoszexualitásra hajlamosítanak, a másiknál éppenséggel nagyobb termékenységet okoznak. Arra már van adat, habár csak egyetlen tanulmányban, hogy a homoszexuális férfiak leánytestvéreinek az átlagosnál több gyermekük születik egy adott közösségben. Ellenkező irányú adat nincs: vagyis olyan esetről nem tudunk, hogy a leszbikus nők fiútestvéreinek több gyereke születnék valamely csoportban.

5. Az sincs kizárva, hogy egy bizonyos gén csupán mellesleg hajlamosít a homoszexualitásra, de nem ez a fő funkciója, s nem ezért maradt fenn, hanem mert például előidézi, hogy hordozója vágyjék a párkapcsolatra és a lelki vagy testi örömre.

Brash professzor elismeri, hogy mindez egyelőre puszta spekuláció. De szentül hisz bene, hogy ha egyszer a homoszexualitásra genetikai tényezők hatnak, akkor ezek fennmaradásának evolúciós magyarázata is szükségképpen van. Csak még nem talált rá senki.