„Vajon van tanulsága annak, hogy diákhitelt vettem fel? Megtanultam valamit, amit a hitel nélkül tanulók nem?” − teszi fel a kérdést a Bill Fold blog. Az írás apropója, hogy a harmincas éveinek elején járó szerző végre visszafizette az egyetemi tandíjra és a megélhetési költségekre felvett diákhitelt.
Amerikában súlyos gazdasági kérdéseket vet fel a diákhitelezés. A tandíjak növekedésével egyre több diák kényszerül eladósodni a diploma megszerzése érdekében: az egyetemisták harmada vesz fel hitelt, éspedig átlagosan 27 ezer dollárnyit (6 millió forint). A diákhitel a 35 évnél fiatalabbak összes adósságának 40 százalékát teszi ki. A többség a harmincas évei elejére szabadul meg a törlesztéstől. Nem csoda, hogy egyre később alapítanak családot, hiszen sokszor lakáshitelt sem kapnak a túl sok felhalmozott adósság miatt. Statisztikák szerint minden ötödik diák képtelen törleszteni a részleteket. Obama elnök 10 százalékban maximálta a kamatokat, ám azt egyelőre nem sikerült elérnie, hogy a diákhitelek miatt magáncsőd indulhasson, amelynek végén a fizetni képtelen fiatalok megszabadulnak adósságuktól vagy legalább egy részétől. Az összes felvett hitel ezermilliárd dollárra rúg, ezért a bankok minden lobbierejüket bevetik az érdekeiket sértő lazítás megakadályozása érdekében.
A Bill Fold szerint a felsőoktatás finanszírozásával kapcsolatban két világnézet feszül egymásnak. Az egyik: mindenki fizesse a képzési költségeit, hiszen diplomával többet lehet keresni, mint anélkül, vagyis a képzésből származó előnyökért nem a társadalomnak kell fizetnie. Az ingyenes oktatás baloldali hívei viszont a méltányosságra hivatkoznak: a magas tandíj miatt a szegényebb családból származók csak a rendkívüli terhet jelentő diákhitel segítségével tehetnek szert diplomára.
A Bill Fold szerzője irigyli azokat, akiknek a szülei kifizették a tandíjat, így nem kellett hatalmas adóssággal nekivágniuk az önálló életnek. Náluk is jobb helyzetben vannak az európai fiatalok: a tandíjmentes felsőoktatás miatt a diákoknak kevesebb mellékállást kell vállalniuk, nem kell egy évtizeden át hitelt törleszteniük, aztán pedig gyerekeik majdani oktatására spórolniuk. (Az kimaradt a felsorolásból, hogy az európaiak is egyre később alapítanak családot.)
A méltányosság kedvéért a szerző azt is elismeri, hogy az eladósodásnak előnyei is vannak. Megtanulta például megbecsülni a kemény munkát, és tisztában lett a pénz értékével, amire tehetősebb, aranyifjú diáktársainak nem volt lehetőségük. Ennél is fontosabb azonban, hogy a saját kárán tanulta meg a társadalmi tehermegosztás jelentőségét. És ezt olyan fontos leckének tartja, hogy gyerekeitől is azt fogja kérni, hogy valamilyen módon járuljanak majd hozzá saját oktatási költségeikhez. Reméli, hogy ennek révén jobban megértik, miért van szükség a szegényebbek iránti szolidaritásra.