„Monti csakis jelképes listavezető lehet” − írja Ernesto Galli della Loggia a Corriere della Serában.

A leköszönő szakértői kormány fejének, aki az új parlament és az új kormány megalakulásáig ügyvezető miniszterelnök marad, nincs saját pártja. A Silvio Berlusconi vezette jobbközép vesztésre áll, az egykori kommunista pártból alakult Demokrata Párt vezetője, Pierluigi Bersani látszik a legesélyesebb miniszterelnök-jelöltnek. Az elmúlt két évtizedben minden választásnak az volt a tétje, hogy a jobboldal győz-e, vagy a baloldal, de Monti a jelek szerint éppen ennek szeretne véget vetni, annál is inkább, mivel attól tart, hogy egy éve kezdett reformprogramját mindkét esetben veszély fenyegeti. Centrista pártok és szervezetek hónapok óta kapacitálják, hogy legyen az ő miniszterelnök-jelöltjük, és december 23-án, vasárnap gyakorlatilag elfogadta ezt a felkérést.

Úgy fogalmazott, hogy ha felkérnék miniszterelnöknek, éspedig egy olyan program alapján, amit el tud fogadni, akkor igent mondana. Ez persze csak akkor jöhet szóba, ha már lezajlottak a választások. Ha a baloldal egymagában is képes lesz kormányt alakítani, akkor aligha lesz szüksége Montira. Másfelől viszont a centrista pártok Monti neve nélkül rossz esélyekkel indulnának a választáson, azt szeretnék tehát, ha felírhatnák őt a zászlajukra. Nem a listájukra, ugyanis Monti nem indulhat a választáson, mert tavaly novemberben a köztársasági elnök javaslatára tudományos és társadalmi érdemei elismeréseként örökös szenátorrá választották, vagyis már helye van a parlamentben. Az alkotmány nem mondja ki, hogy az örökös szenátorok − a volt államelnökök, továbbá legfeljebb öt, a köztársasági elnök által jelölt állampolgár − nem vehetnek részt a politikai küzdelmekben, de eddig egyikük sem csatlakozott egyik képviselőcsoporthoz sem, és az alkotmányos szokásjog részévé vált, hogy az örökös szenátorok (pillanatnyilag hatan vannak) a politikai csoportoktól független szerepet játszanak.

Galli della Loggia ezért tartja felemásnak Monti várható új szerepét. Az olasz alkotmányos szokás az volt, hogy a miniszterelnök megméresse magát a választáson. Ha csak listán is. Most úgy fest, hogy a centrista pártok külön-külön listákat állítanak, s Monti persze egyiken sem szerepelhet. Viszont valamennyien az ő nevével kampányolnak majd. Ő maga ellenben nem vállalhat választási kockázatot, hiszen az örökös szenátor helye biztos. Elvben lemondhatna, s akkor kínos helyzetbe hozná a nagy pártokat, mert a szenátusnak el kell fogadnia a lemondást ahhoz, hogy hatályba lépjen. Ha elfogadnák a pártok, azzal amellett döntenének, hogy jelöltesse magát, holott a két nagy tömörülés egyaránt azt kérte Montitól, hogy ne vegyen részt a kampányban. De lemondásról szó sincs, maga Monti is vigyázott rá, hogy csak a miniszterelnöki felkérés esetéről beszéljen, a választási jelöltséget kizárta. A kampány idején pedig a centristák reménybeli miniszterelnök-jelöltjének így nem is lesz joga részt venni a választási vitákban. És mi lesz, ha Bersani Demokrata Pártja nélküle is kormányt tud alakítani? Akkor Monti az ellenzék egyik szárnyának vezére lenne? Hiszen az ő nevével folytatják majd a kampányt a centristák. Ez mennyire összeegyeztethető az örökös szenátortól elvárt autonóm magatartással? Vagy visszavonul a közvetlen politizálástól? Akkor mit szólnak majd azok, akik reá adták szavazatukat?

Galli della Loggia mindebből arra a következtetésre jut, hogy ha valaki „közvetett jelöltként" indul egy országos választáson, ahogy Monti tervezi, az jogos támadásoknak teszi ki magát. A nagy múltú és köztiszteletben álló ügyvezető miniszterelnök esetében, aki egyetemi tanárként, európai biztosként és a szakértői kormány fejeként egyaránt nagy erkölcsi tőkét halmozott fel, ez azt jelentené, hogy „kétségek támadnának az eddig ösztönösen mértéktartónak, körültekintőnek és tisztességesnek tekintett kormányfő mindeme tulajdonságai iránt”.