„Kibertér nem létezik. A kibertér nem párhuzamos univerzum, amely egy másik dimenzióban ugyan, de önállóan létezik, akárcsak a mi világunk. A kibertér kifejezés csak egy rossz és haszontalan metafora” − írja Michael Lind amerikai publicista a Salon webmagazinban.

A „techno-anarchisták” előszeretettel használják a „kibertér” kifejezést, amikor azt bizonygatják, hogy helytelen az internetet állami ellenőrzés és szabályozás alá vonni. A „kibertér” metaforája azt sugallja, hogy az internet önálló világ. A metafora bevezetése után már csak egy lépés a gyarmatosításhoz hasonlítaniuk minden olyan kísérletet, amelynek célja, hogy megregulázza az internetet − érvényesítse a szerzői jogokat, korlátozza a pornográf, az erőszakos, a szélsőséges és a személyi jogokat sértő tartalmakat.

A kibertér szuverenitásával kapcsolatos utópiák erősen emlékeztetik Lindet a neoliberális nézetekre, amelyek szerint a gazdaságot fel kell szabadítani az állami szabályozás alól. Az igazság azonban az, hogy a kibertér nem párhuzamos valóság. A szervereket hús-vér állampolgárok működtetik az állam területén. A kibertér nem élvez nagyobb függetlenséget és szuverenitást, mint az áramszolgáltatók által létrehozott hálózat, s aki külön térnek tartja, az ugyanennyi joggal beszélhetne önálló „telefontérről” és „faxtérről” is. Ugyanígy értelmetlen a „netizenek” szabad, és az állami reguláción kívül eső világáról beszélni.

Mindebből pedig az következik, hogy az államnak éppen annyira joga és kötelessége az internet megregulázása és ellenőrzése, mint az egyéb telekommunikációs és médiacsatornák szabályozása − vonja le a következtetést Lind. Az államnak persze nincs joga a személyes adatokkal való visszaélésre, a szólásszabadság korlátozására, sem az állampolgárok megfigyelésére − de ezekre nemcsak a kibertérben nincs jogosítványa a demokratikus államnak.