„A gerillaháborúk hosszú történetének tanulmányozása nemcsak a félig elfelejtett sajátosságok felelevenítését szolgálja, hanem segít leszámolni számos mítosszal, és ezzel hozzájárul a nemzetbiztonsági szempontból legfontosabb kérdések tisztázásához” − írja Max Boot külpolitikai szakértő, A Láthatatlan seregek: a gerillaháborúk az ókortól napjainkig című januárban megjelent könyv szerzője a Wall Street Journalban.

Boot a kötet legfontosabb állításait összefoglalva mindenekelőtt arra igyekszik rámutatni, hogy a partizánháború egyáltalán nem modern jelenség. A cikk a Foreign Affairsben publikált hosszabb változatában tucatjával idéz nem reguláris összecsapásokat az ókortól a modern időkig. Boot kifejti, hogy a reguláris háborúk állandó és jól szervezett hadseregeket igényelnek, amelyek központosított állam létezését feltételezik. Az első reguláris hadseregeket az ókori Mezopotámia és Egyiptom állította fel.

A gerillacsapatok mindazonáltal nem szűntek meg, sőt még a huszadik században is szinte minden politikai irányzatnak megvoltak a maga partizánjai. A gerilla hadviselés nem valamely népcsoport vagy régió sajátossága, hanem a hagyományos politikai eszközökkel nem rendelkező ellenzék utolsó eszköze. A szabadcsapatok jelentőségét jól mutatja, hogy számos állam határainak meghúzását sikerült döntően befolyásolniuk. A mai viszonyokról sokat elmond, hogy államok 2008, az orosz−grúz konfliktus óta nem háborúztak, miközben a világ számos pontján zajlik gerillaháború.

Mindebből azonban nem következik, hogy a szabadcsapatok sikeresen veszik fel a harcot a reguláris seregekkel: 1775 óta mindössze negyedük került ki győztesen a konfliktusból. Igaz, a második világháború óta némileg sikeresebbek: minden második gerillamozgalomnak sikerül fölénybe kerülnie vagy tartós ellenállásra berendezkednie.

Ennek hátterében Boot szerint a közvélemény jelentőségének növekedése áll. Az emberi jogok és a demokratikus értékek elismerésének illetve a tömegkommunikációs eszközök terjedésének köszönhetően ma már nem lehet korlátlan brutalitással fellépni a gerillák ellen. A partizánok legyőzéséhez a polgári lakosságot kell megnyerni, ez pedig manapság nem megfélemlítéssel, hanem a közbiztonság megteremtésével, a demokratikus intézmények kiépítésével és a jólét növelésével lehetséges − véli Boot.

Amerika Irak kapcsán ismét megtanulhatta a vietnami háború óta elfelejtett leckét: a gerillák elleni háború megnyerése éveket vehet igénybe, és a katonai fölény mellett módszeres intézményépítést is feltételez. Az Egyesült Államoknak fel kell készülnie rá, hogy a jövőben leginkább hasonló kihívásokkal nézhet szembe. Boot szerint különösen nagy kockázatot jelentene, ha egy szélsőséges katonai szervezet tömegpusztító fegyverre tenne szert. Ebben az esetben egy kis helyi gerillaháborúnak is beláthatatlan következményei lennének.