„A radikális jobboldali pártokat és szavazóikat nem pusztán gazdasági megfontolások mozgatják. Etnonacionalizmusból, kisebbség- és bevándorlás-ellenességből, illetve a kultúra elvesztésének retorikájából összegyúrt ideológia egyesíti őket” − olvassuk Alina Polyakova tanulmánynak is beillő cikkét az Eurozine webmagazinban.

Az elmúlt években számos politikus és publicista figyelmeztetett, hogy a gazdasági válság hatására megerősödhetnek a radikális jobboldali pártok. Polyakova szerint azonban egyelőre ennek nem sok jelét látjuk. A fiatal szociológus az elmúlt húsz év statisztikáit összevetve arra a következtetésre jut, hogy a radikális jobboldali pártok választási eredményessége nem függ össze az egy főre jutó GDP alakulásával, de még csak a munkanélküliségi rátával sem. Ami rossz hír, hiszen a szocializmus lebontása óta tapasztalt gazdasági növekedés hatására nem gyengül a radikalizmus. Jó hír viszont abból a szempontból, hogy a gazdasági válság hatására sem szükségszerű a szélsőjobboldal erősödése.

A szélsőjobboldali pártok Nyugat-Európában már a válság előtt erősödni kezdtek. Kelet-Európában azonban egyelőre nem figyelhető meg ilyen trend, és nem figyelhető meg az 1930-as évekhez hasonló radikalizálódás sem. A szélsőjobboldal mindent elkövet a két világháború közötti autoritárius rezsimek rehabilitálása érdekében, ám a diktatórikus megoldásokat elutasítva a demokrácia, a név nevében lép fel. Mint arra a téma talán legismertebb szakértője, Rogers Brubaker amerikai szociológus is rámutatott, hiába erősödik a pártok retorikájában a nacionalista hangvétel, az etnikai ellentétek egyelőre nem éleződtek ki a válság hatására, és azokban az országokban, ahol a szélsőjobb megerősödött, ennek inkább politikai mintsem gazdasági okai voltak.

A piacellenes hangulatot pedig nem feltétlenül a szélsőjobboldali, hanem gyakran a neoliberális gazdaságpolitikát szintén elutasító baloldali pártok tudták sikeresebben meglovagolni. Különösen a volt szocialista országokban, ahol a baloldal még a rendpártiság terén is vetekszik a szélsőjobbal.

A szélsőjobboldal támogatottságának megértéséhez a gazdaságnál mélyebbre kell ásnunk − vonja le a következtetést Polyakova. A mai radikális pártok, csakúgy, mint a két világháború idején a korporativista fasiszta pártok, a civil társadalom fórumait kihasználva toboroznak híveket. Kelet-Európában gyenge a civil társadalom, és a kevés civil szervezetet − a diákszervezeteket, a sportklubokat, környezetvédő csoportokat, filmklubokat, sőt gyakran a vallási- és a szociális szervezeteket is megszállja a szélsőjobboldal − véli Polyakova. „Így itt a civil szervezetek, ahelyett, hogy a demokrácia és a pluralizmus iskolái lennének, a radikális és antidemokratikus eszmék terjedését segítik.”