„Az optimisták előhozzák belőlem a cinizmust. Egyszerűen túlzottan cinikusan vélekednek a cinizmusról. Pedig sokat tanulhatnának, ha belátnák, hogy a cinikusok is lehetnek boldogok, konstruktívak, sőt akár jó társaság is” – olvassuk Julian Baggini brit filozófus eszmefuttatását a Guardian hasábjain.

A cinikusokat gyakran negatívnak, szarkasztikusnak netán nihilistának tartják. Nem is ok nélkül, hiszen kiábrándultság, az emberekkel szembeni bizalmatlanság, kritikus hozzáállás és szkepticizmus jellemzi őket: rendszerint abból indulnak ki, hogy még a nemesnek és önzetlennek beállított cselekedetek mozgatórugója is az önzés és a manipulatív szándék.

Baggini szerint azonban a bizalmatlanságnak is vannak előnyei. A kormányok visszaéléseit leleplezők lendülete gyakran cinikus indíttatású – emlékeztet a brit filozófus a Snowden-ügyre és a Wategate-botrányra. Az optimistább és pozitívabb beállítottságúak abból indulnak ki, hogy az emberek alapvetően jók, és ezért hajlamosak gyakran a naivitással határos módon bizalmat tanúsítani a hivatalok iránt, ellentétben a mindenhol összeesküvést és csalást orrontó realista cinikusokkal. Mindebből pedig az a kelet-európai olvasók számára közhelyes tanulság következik, hogy a cinizmus társadalmi szempontból igen hasznos lehet.

Az ókori cinikus filozófusoktól is lenne mit tanulnunk – teszi hozzá Baggini. Az antik cinikusok elutasították a társadalmi javakat, a vallási normákat, illetve minden egyéb konvencionális hívságot az egyszerű, ám erényes élet nevében. Baggini ugyan túlzásnak tartja, hogy szinópéi Diogenész példáját követve hordóba költözzünk, ám a konzumerizmussal szembeni egészséges szkepszis erősödését kívánatosnak tartaná.