„Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára nyájas ember volt, és meglehetősen békeszerető természetű” – állapítja meg három évtized távolából Makszim Szokolov, az Izvesztyija nagyszakállú publicistája, és mindjárt hozzáfűzi, hogy ebben szemernyit sem különbözött az Egyesült Államok mai elnökétől.

Kettejük életútjának tüzetes vizsgálata nyomán Szokolov arra a kijelentésre érzi magát indíttatva, hogy mind Iljics, mind Huszeinovics kifogástalanul elsajátította azt a képességet, melynek birtokában a rátermett vezető zavartalanul össze tudja egyeztetni kivételes békeszeretetét a különféle testvéri népeknek nyújtandó önzetlen katonai segítségnyújtással. Barack Huszeinovics békeszeretetére mi sem jellemzőbb, mint hogy már kezdő elnök korában elnyerte a Nobel-békedíjat. Leonyid Iljicset a sors megfosztotta ettől az elismeréstől, mivel a norvég parlamentnek a békedíj-bizottságba beválasztott tagjai szovjetellenes elfogultságuk miatt csak kései utódának, Mihail Szergejevics Gorbacsovnak ítélték oda a díjat. Mindazonáltal Iljics is egészen kiemelkedő békeharcos volt, ki tagadná. (Például, bár ezt Szokolov elmulasztja megemlíteni, 1973 novemberében személyesen mondott beszédet a béke erőinek moszkvai világkongresszusán.)

Mármost az is tagadhatatlan, hogy Huszeinovics Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépekkel szétzúzta a líbiai zsarnok uralmát, és legutóbb a szíriai zsarnokot ítélte hasonló sorsra. Iljicsünk pedig 1968 augusztusában a testvéri Csehszlovákia népének nyújtott fegyveres segédkezet (Szokolov maga is alighanem a béke rettenthetetlen híve, ezért nem bíbelődik a részletekkel, például azzal, hogy Csehszlovákiában nem vegyifegyver-támadás miatt kellett eltávolítani a korabeli vezetést), jó egy évtized múltán pedig nekilátott, hogy teljesítse az afgán nép iránti internacionalista kötelességét. Hogy milyen békeszerető ember volt, abból is látszik, hogy nyilvánosság előtt sohasem mutatkozott állig fegyverben. És szó mi szó, ugyanezt Huszeinovics is bízvást elmondhatja magáról.

Hogy miért van akkor annyi háború a hátuk mögött? A társadalmi berendezkedés az oka. Brezsnyev elvtárs nem maga döntött. A kollektív vezetés lenini elve érvényesült, hallgatnia kellett a többiekre. Szegény Huszeinovics is a körülmények foglya. Ő az eszményi demokrácia szolgája csupán, első ugyan, de az egyenlők között. Bismarck herceg a maga idejében könnyen mondhatta, hogy egyetlen pomerániai gránátost sem áldozna fel az egész Balkánért. És lőn. Az ő szava ellen nem volt apelláta. Bezzeg Iljicsnek és Huszeinovicsnak olyan élet jutott osztályrészéül, amelyben folyvást manőverezni kell mindenféle hazai héják és külföldi szövetségesek között.

Sok újat a két békeharcos sem talált fel, állapítja meg Szokolov. Már az ókori Rómában is az a szólás járta, hogy a császár azt nevezi békének, ha sivataggá pusztít egy-egy területet. Azért van különbség: ma ugyanezt demokráciának hívják.