„Húsz év leforgása alatt ez az ötödik nyugdíjreform Franciaországban” – adja meg a Le Monde vezércikke a szkeptikus alaphangot mindjárt a bevezetőben.
Legutóbb Sarkozy elnök miniszterelnöke, François Fillon változtatott a nyugdíjrendszeren, remélve, hogy megállíthatja a deficit szakadatlan duzzadását, de a válság elhúzódása keresztülhúzta a számításait. Ezért vált szükségessé az újabb kozmetikázás. Mert amikor a Le Monde ügyesnek nevezi Ayrault miniszterelnök tervezetét, akkor erre gondol. Senki érdeke nem sérül nagyon, a számok mégis azzal kecsegtetnek, hogy nem omlik rá az államra a nyugdíjrendszer.
A hivatalos francia statisztika szerint más európai országokhoz hasonlóan a demográfiai változások nyomán Franciaországban is egyre nehezebben fenntartható a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer. Az aktívak befizetései egyre kevésbé fedezik a nyugdíjjárulékokat. Amikor az állami nyugdíjrendszert bevezették, 5 befizető jutott egy nyugdíjasra, de még 1975-ben is több mint 3. Ma, olvassuk a statisztikában, átlagban 14 ember befizetett járulékából kellene kifizetni 10 nyugdíjat. Hogy aztán az aktívak mekkora járulékot fizetnek, az részben attól függ, mekkora járulékkulcsot állapít meg az állam, részben pedig a személyi jövedelmük nagyságától, közvetve tehát a bruttó hazai termék növekedésétől. Végül a francia nyugdíjrendszer sajátosságai is sokat nyomnak a latba: az állami alkalmazottak, akik a befizetők egyötödét alkotják különlegesen magas nyugdíjat kapnak, olyannyira, hogy a nyugdíjas állami alkalmazottak veszik fel az összes nyugdíjjárulék 35 százalékát. Rajtuk kívül van még tucatnyi olyan dolgozói kategória, amelyben az átlagosnál magasabb kulccsal számítják a nyugdíjakat.
A Le Monde azt veti a kormány szemére, hogy ezeken a strukturális tényezőkön nem változtat érdemben. Az Ayrault-féle reform alapvetően két intézkedést tartalmaz: a következő négy évben fokozatosan a fizetések 3 ezrelékével emeli a nyugdíjjárulékot, illetve 2020-tól kezdődően 15 éven át lépcsőzetesen 43 évi befizetéshez köti a teljes összegű nyugdíjjogosultságot.
Hetekkel a helyhatósági választások előtt a kormány nem akart kikezdeni azokkal a rétegekkel, amelyek kedvező nyugdíjkilátásokkal számolnak, véli a Le Monde. Ugyanezen okból a nyugdíjkorhatár emelése sem jöhetett szóba. Ebben az értelemben tekinti a lap ügyesnek a reformot. Csakhogy a reformterv mögé állított számítások átlagosan évi 1,6%-os gazdasági növekedéssel, és mindössze 4,5%-os munkanélküliséggel számolnak, ami ma vágyálomnak tűnik.
A magánvállalkozások országos szövetsége éppen a Le Monde hasábjain tette közzé azt az álláspontját, miszerint az államnak nem az adókat és a járulékokat kellene növelnie, hanem az állami kiadásokat lenne jó csökkentenie. A francia gazdaság az elmúlt húsz év során piacainak csaknem egynegyedét elvesztette, és a versenyképesség csökkenésének okát a vállalkozói érdekképviselet az egyre növekvő adóteherben látja. Az állami kiadások ma már a bruttó hazai termék 57 százalékát teszik ki, és ezt egyre emelkedő adóterhekkel igyekeznek fedezni, ami nyilvánvalóan fékezi a gazdasági növekedést.
Emiatt a Le Monde kétli, hogy a 2020-ra várható 7,6 milliárd eurós deficitet ezek az intézkedések el tudják tüntetni a nyugdíjkasszából. „Ahhoz ügyességnél többre, bátorságra lenne szükség.”