Euroszkeptikus hullám

2013. november 12.

Baloldali szerzők attól tartanak, hogy az europarlamenti választás a populista pártok előretörését hozza. Vitapartnereik szerint a válságért az európai elit a felelős, és alkalmazkodást ajánlanak neki ahelyett, hogy a még szorosabb integrációt erőltetné.

 

„Ahogy a Teadélután-mozgalom meg tudta bénítani az amerikai törvényhozást, ugyanúgy az Európai Parlament is döntésképtelenné válhat, ha az Európai Uniót ellenző pártok elég erősek lesznek az Európai Parlamentben a jövő évi választás után” – kongatja meg a vészharangot Jan-Werner Müller princetoni német politológia tanár a Guardianben.

Az Európai Unió abban hasonlít az Egyesült Államokra, hogy ott is a fékek és ellensúlyok bonyolult rendszere működik, aminek folytán „aránylag kisszámú játékos képes megvétózni a változásokat”. Az amerikai alapító atyák szándékosan rendezték úgy, hogy az úriemberek, akik az ország dolgait intézik, rákényszerüljenek a bölcs kompromisszumokra – véli Müller. Csakhogy a mai média- és lobbivilágban ez már nem olyan egyszerű – teszi hozzá. Az Európai Parlament döntésképességét eddig nem fenyegette veszély, mivelhogy az egymással szemben álló erők túlnyomórészt lelkes integráció-hívők. Csakhogy a legközelebbi választáson, 2014 májusában az euroszkeptikus pártok előretörése várható. És ennek nyomán felmerül a kérdés, vajon célravezető volt-e az a stratégia, amely az integráció népszerűsítése és legitimálása céljából egyre nagyobb hatáskört adott az Európai Parlamentnek. Müller nem tud megoldást javasolni, mivel ha most csökkentenék a parlament hatáskörét, azzal csakis az euroszkeptikus pártokat igazolnák. Jobb híján a választópolgárokat győzködi arról, hogy fontolják meg, kire szavaznak, mert ha rosszul döntenek, akkor megbénulhat az európai döntéshozatal. „A lebénulás politikai kamaszoknak való, nem felnőtteknek.”

Martin Kettle, a Guardian vezető szerkesztője anélkül, hogy név szerint említené Müllert, vitába száll azokkal, akik homogén tömbnek látják az euroszkeptikus vagy populista pártokat. Mindenekelőtt alaptalan túlzásnak tartja azt a nézetet, miszerint az Unió széthullása fenyeget, és Európát ismét egymás ellen acsarkodó nacionalista államok fogják alkotni. Ez az álláspont feltételezi, hogy az euroszkepticizmus csakis szélsőjobboldali jelleget ölthet, márpedig ez nem igaz. Az euroszkeptikus pártok nagyon is sokfélék. A francia és a görög radikális jobboldalról írva (bár nem említi, hogy nagyon is különböznek egymástól radikalizmus dolgában) úgy fogalmaz, hogy „kihívást jelentenek a rendszerrel szemben, de nem veszélyeztetik”. Az új cseh populista párt, akárcsak a német AFD, egyáltalán nem szélsőjobboldali attól, hogy euroszkeptikus, a neonáci NPD pedig egyetlen százaléknyi szavazatot kapott csupán. Az olaszországi Északi Liga és az Osztrák Szabadságpárt már volt kormányon és nem történt semmi végzetes. Ráadásul a nagy többség továbbra is a hagyományos pártokra szavaz: az a kérdés, ezek hogyan boldogulnak a mai kor problémáival. Kettle szerint a konzervatívok pillanatnyilag jobban, mint a baloldaliak.

Angelo Panebianco politológus viszont valószínűnek tartja, hogy az integráció-ellenes pártok erősen rányomják majd a bélyegüket az Európai Parlamentre, de úgy gondolja, hogy ez alkalmat adhat az integráció újragondolására. A hagyományos pártok támogatóinak alighanem nagy tömegei fognak távolmaradásukkal tüntetni a választás napján, s a Corriere della Serában Panebianco óv attól, hogy az elit „kriminalizálja azokat az állampolgárokat”, akik nem a hagyományos pártokra szavaznak. Panebianco a populista bélyeget sem sütné rá az euroszkeptikus pártokra. Különben pedig csakis az elit a felelős, amiért ekkora Európa-ellenes hullám van kibontakozóban, és itt az ideje, hogy belássa tévedéseit. Nagyobb teret kell engedni a nemzetállamnak, de ahol szükséges, ott közös politikára kell törekedni: például abszurd, hogy a bevándorlással kapcsolatban nincs ilyen. Bezzeg olyan részletkérdésekről, amelyeket a nemzetállamoknak kellene rendezniük, fölösleges szabályokat dolgoznak ki. A föderáció irányába való előremenekülés eddig sem vezetett jóra, jobb lenne felhagyni vele, s beletörődni, hogy az európaiak ezt ma nem akarják. „Végül is nem kizárt, hogy az Európa-ellenes hullám elsodorja az Uniót” – írja Panebianco, de az is elképzelhető, hogy üdvös kihívás ez, amelyre lehet úgy válaszolni, „hogy az európaiak közelebb kerüljenek Európához”.