„Oroszország ukrajnai befolyását most korlátozza a Szocsi olimpia közelsége és a helyszíni tiltakozások fokozódása, de ez nem változtat az alapvető geopolitikai valóságon: egyetlen országnak sincs akkora tétje Ukrajnában, mint Oroszországnak, és senki más nem képes hozzá hasonlóan beleszólni Ukrajna sorsának alakulásába” – írja a Stratfor amerikai hírszerzési szakintézet honlapján az alapító elnök, George Friedman.

Elemzésének elején Friedman a jól ismert stratégiai tényeket ismerteti: Moszkvát mindössze 480 kilométer széles síkság választja el az ukrán határtól, délen pedig az Ukrajna és a Kazahsztán közötti folyosó elzáródása elvágná Oroszországot a Kaukázustól, az ország természetes déli védvonalától. A Krím félsziget kikötői létfontosságúak, ezek nélkül Oroszországnak csak NATO-tagállamok, Japán, illetve a sarki jég által elvágható tengeri útvonalai maradnának. Persze Nyugaton senki sem gondol efféle háborús cselekményekre, de az oroszokban még élénken élnek a történelmi emlékek. Másfelől a közép-európaiaktól sem áll távol, hogy felidézzék a múlt háborúk rémképét. Minél távolabb vagyunk Oroszország volt és mai keleti határaitól, annál inkább fantazmagóriának tűnnek ezek a latolgatások, s minél közelebb, annál kevésbé.

Oroszország szempontjából ez azt jelenti, hogy Ukrajna európai integrációja hosszabb távon halálos veszélyforrás. Amikor a narancsos forradalom nyugatbarát kormányzatot juttatott hatalomra Kijevben, Oroszország gazdasági nyomást és (közelebbről nem részletezett) titkosszolgálati módszereket vetett be, hogy letérítse Ukrajnát erről az útról. Friedmannak meggyőződése, hogy a 2008-as grúz–orosz háborúval Moszkva Kijevnek akart üzenni. Az idő tájt mind Ukrajna mind Grúzia a NATO és az Európai Unió tagságát célozta meg, s Moszkva a háborúval azt adta az ukránok tudtára, hogy a Nyugat nem tudja őket megvédeni. Putyin azonban nem akarja átvenni Ukrajna irányítását. Egészen más céljai vannak, mint történelmi elődeinek. Nem kormányozni akarja a stratégiailag fontos szomszédos országokat, csupán egyfajta vétójogot szeretne biztosítani magának az Oroszország számára létfontosságú ügyekben. A közvetlen kormányzás sokba is került, és végül a területek elvesztését sem tudta megakadályozni. Most Oroszország felől Ukrajnában olyan liberális kormány alakulhat, amilyet csak akarnak Kijevben, de oroszellenes fordulat ne legyen. Oroszország egy semleges Ukrajnával is beérné. Az viszont már sok volt Oroszországnak, hogy az Unió és Németország nyíltan támogatja az oroszellenes kijevi csoportokat.

Az Európai Unió és Németország magatartása Friedman szemével nézve is furcsa, mert hiszen eszük ágában sincs felvenni Ukrajnát az Unióba: a közösség egyszerűen nincs abban a gazdasági helyzetben, hogy megemésszen egy ekkora és ilyen roskatag állapotban lévő országot. Ráadásul a németek különutas jó viszonyt tartanak fenn Oroszországgal. Az amerikai elemző szerint az ezzel ellentétes magatartásra azért szánták el magukat, mert Lengyelország és a balti államok viszont szeretnék minél távolabb tartani határaiktól az orosz befolyást. Igaz, éppen a konfliktus lehetősége miatt Friedman szerint Lengyelország sem európai uniós, hanem semleges Ukrajnát szeretne.

Amerika szerepét elemezve Friedman úgy véli, hogy minden látszat ellenére Washington kerülni fogja az igazi konfliktust Ukrajna ügyében. Az évezred első évtizedében az akkori kormányzat lelkesen támogatta a narancsos forradalmat, de Obama elnök stratégiája úgy szól, hogy az Egyesült Államok lehetőleg tartsa távol magát az eurázsiai konfliktusoktól. Ennek látszólag ellentmond, hogy ha nem is akkora mértékben, mint az európai kormányok, de azért Amerika is támogatja a lázongásban aktív civil szervezeteket. Ennek magyarázatát Friedman abban látja, hogy miután Oroszország menedéket adott a terrorelhárító megfigyelések ügyét kiteregető Edward Snowdennek, Washington szívesen tör borsot Moszkva orra alá. Nemcsak az elégtétel kedvéért, hanem a jövőre szóló figyelmeztetésül is. Végkövetkeztetésében az amerikai elemző úgy fogalmaz, hogy sok országnak fűződnek érdekei Ukrajnához, és a nemzetközi közbelépés feltüzelheti a belső küzdelmeket. A jövőről azonban sokat elárul, hogy egyetlen országnak sem olyan fontos Ukrajna sorsának alakulása, mint Oroszországnak.