„A világnak ma egy jó birodalomra van szüksége. Oroszországnak pedig minden alapja és esélye megvan rá, hogy a legközelebbi időben azzá váljék” – olvassuk Szerafim Melentyev politológustól az Izvesztyijában.
Melentyev meggyőződése szerint Putyin elnök feladatának tekinti, hogy valamilyen formában ismét egyesítse az egykori szovjet térség minél nagyobb részét. Amikor arról beszélt, hogy „a nagy ország” széthullásáért Oroszország is felelős, akkor – így a politológus – csakis arra gondolhatott, hogy azt a „nagy országot” fel kellene támasztani. Csakhogy Hillary Clinton még külügyminiszter-jelölti minőségében azt mondta, hogy az úgynevezett eurázsiai integrációt az Egyesült Államok nem tűrheti el, akár vámuniónak, akár eurázsiai szövetségnek hívják, „mert tudjuk, mi a célja”.
Viszont Oroszország sem fegyvertelen ebben a küzdelemben. Ha például követelni kezdené, hogy háborús bűnökért állítsák nemzetközi bíróság elé azokat, akik minden nemzetközi felhatalmazás nélkül bombázni kezdték Jugoszláviát, több ezer ember, köztük nyolcszáz gyermek halálát okozva, fájdalmas ponton sebezné meg bírálóit. És ez még semmi. Ezután következhetne az afganisztáni beavatkozás, és az ott elkövetett törvénysértések, valamint az azóta sem szűnő háború, amely már egymillió emberéletet követelt. Akárcsak az iraki háború, amelyre szintén nem volt ENSZ-felhatalmazás. Nem mintha a líbiai beavatkozásra lett volna. Ezekkel a diplomáciai kezdeményezésekkel Oroszország „rémálommá változtathatná Barack Obama elnöki mandátumának hátralévő éveit. De persze nem ez a lényeg, hanem hogy „Oroszországot ne akadályozzák az ’új nagy ország’ építésében, abban, hogy maga fejlődjék, szomszédjainak pedig segítsen fejlődni.”
Egy másik moszkvai politológus Andranyik Migranjan ellenben úgy véli, legalább is Ukrajna esetében nincsenek kibékíthetetlen ellentétek Oroszország és az Egyesült Államok között. Ukrajnát szerinte nem kellene Oroszország bűvkörébe vonni, viszont garantálni kellene, hogy a NATO-hoz sem csatlakozik. Ez nem elfogadhatatlan Amerikának, hiszen az amerikaiak és az európaiak együttesen sem fogják tudni talpra állítani Ukrajnát. Az ukrán gazdaság Oroszországtól függ, és a kapcsolatok megszakadásával azonnal összeomlana, a Nyugat viszont nem kész akkora pénzt áldozni Ukrajnára, amivel kisegíthetné a bajból. Az IMF hiteleit olyan feltételekhez kötik, amelyek rövid távon rontják a háztartások helyzetét, és súlyos elégedetlenséget idézhetnek elő. Következésképp az lenne ésszerű, ha a Nyugat és Oroszország közösen gondoskodna a helyzet megoldásáról. Ehhez azonban el kellene fogadni, hogy az orosz nyelv második államnyelvvé váljon, hogy Ukrajna szövetségi állammá alakuljon, továbbá hogy a szélsőjobboldali félkatonai szervezeteket oszlassák fel. Ehhez idő kell, vagyis a májusra kitűzött elnökválasztást el kell halasztani. Igen ám, de minderre Migranjan édeskevés esélyt lát. Nem a nyugatiakban jelöli meg a fő akadályt, hanem a kijevi vezetőkben. Igaz, őket racionális gondolkodásra képes embereknek tartja, ámde azt gondolja, hogy nem mernének szembeszállni a nacionalista szélsőjobboldallal, márpedig az sem az orosz nyelv új státusát, sem a föderalizálást nem tűrné el.
Ha viszont az említett reformok elmaradnak, akkor a keleti és délkeleti országrészben élő tizenvalahány milliós orosz ajkú lakosság körében nem állhat helyre a bizalom az ukrán állam iránt, vagyis elszakadási törekvések és következésképp súlyos összecsapások következhetnek be. Ez esetben viszont Putyin elnök nem teheti meg, hogy ne éljen a krími válság idején kapott felhatalmazással, s ne lépjen fel katonai eszközökkel az orosz ajkú ukrajnai lakosság védelmében. Ha így történne, elkerülhetetlenül újabb területek lakossága jelentené be, hogy Oroszországhoz akar csatlakozni, ami természetesen ellenlépésekre késztetné a Nyugatot.
Migranjan szerint harmadik megoldás nincs, az elsőre kevés az esély, vagyis alighanem a kelet-nyugati konfrontációval járó második verzió a valószínűbb. Ha csakugyan így alakul, akkor Oroszország mégiscsak hasznát láthatja Melentyev receptjének.