„Az amerikai alkotmányt ma nem egy rendszeres kiigazításra szoruló, esendő jogi eszköznek tekintjük, hanem totemmé vált” – írja Eric Posner jogászprofesszor a Slate magazinban. A cikk apropója John Paul Stevens április végén megjelent könyve, amelyben a visszavonult alkotmánybíró áttekinti a szerinte demokratikus szempontból időszerűvé vált legfontosabb alkotmánymódosítások listáját, többek között a fegyvertartási szabályok szigorítását, a kampányfinanszírozási szabályok átalakítását és a választókerületek átalakításának bírói felülvizsgálatát. Posner azonban nem a könyvet és a tételes alkotmánymódosítási javaslatokat tárgyalja, hanem az amerikai alkotmánymódosítás nehézségéből fakadó problémákat.
Utal rá, hogy az amerikai alapító atyák szilárd alapokmányt akartak, ám azt ők sem gondolták, hogy művük ne szorulna időről időre kiigazításra. Az alkotmány aláírása óta eltelt több mint 220 évben azonban mindössze 27 alkotmánymódosítást jegyeztek fel, ezek közül 10-et még a ratifikáció körüli viták során. 1870 óta mindössze 12 alkotmánymódosítás történt. 1971 óta pedig egyetlen egy technikai jellegű változtatást sikerült keresztülvinni, s azt is először 1789-ben indítványozták.
A kevés módosítás oka maga az alkotmány. Az ötödik cikkely értelmében az alkotmánymódosítás megindításához mindkét ház kétharmados támogatása (vagy a Kongresszus által a tagállamok kétharmadának egyetértésével létrehozott konvent támogatása) szükséges. Ezek után pedig az államok kétharmadának ratifikálnia is kell a javaslatot ahhoz, hogy hatályba lépjen. A többszörös kétharmados többség csak rendkívüli esetekben érhető el, ezért a két évszázad alatt méretében és népességének lélekszámában sokszorosára nőtt, sokszínűvé és egyre polarizáltabbá vált Egyesült Államokban nagyon nehéz módosítani az alkotmányt.
A liberális demokráciák többségében rendszeresen hozzányúlnak az alaptörvényhez – írja Posner. Németország évente, Franciaország nagyjából kétévente módosítja az alkotmányt. „És senki sem panaszkodik, hogy ezekben az országokban sérül az alkotmányos stabilitás.”
Mindez nem jelenti, hogy Amerika ma is a 18. századi normák szerint él – jegyzi meg Posner. Az alkotmány módosítása helyett a Legfelsőbb Bíróság precedens értékű döntéseinek sora, vagyis az alaptörvény átértelmezése igazítja a korhoz a jogi alapnormákat. Mivel az alkotmánybírókat az elnök politikai szimpátia alapján a szenátus egyetértésével nevezi ki, a népnek csak nagyon közvetett ráhatása van az alkotmánymódosítással felérő alkotmánybírósági döntésekre. Márpedig ez demokratikus szempontból súlyos probléma – sugallja Posner. Csakhogy az alkotmánymódosítás szabályainak megváltoztatása maga is alkotmánymódosítást igényelne, ezért Posner kevés esélyt lát rá, hogy a „beteg rendszer” megváltozzon.
Mi lett volna, ha az elmúlt 220 évben elfogadják a benyújtott 11 000 alkotmánymódosítási javaslatot? – reflektál Posner cikkére Lyle Denniston alkotmányjogász, a Legfelsőbb Bíróság egykori tanácsadója a Philadelphia Inquirer hasábjain. Ami pedig a megosztottságot illeti, Denniston is Posnerhez hasonlóképp vélekedik: Amerika túl polarizálttá vált ahhoz, hogy akár az alapvető kérdésekben konszenzuális álláspont alakuljon ki. Viszont éppen ezért tartja fontosnak a stabil alkotmányt. A gránitba vésett alkotmány legalább a status quo biztosításával képes stabilitást teremteni. Ha reális esély lenne az alaptörvény átdolgozására, akkor könnyen lehetséges, hogy az ideológiai táborok egymásnak esnének, ami csak tovább mélyítené a politikai lövészárkokat.