„A politika művészete abban áll, hogy ne a napi érzelmekhez szabjuk a távlatos terveket, és ebben az Egyesült Államok és Európa ügyetlennek bizonyult” – írja a Le Figaróban Charles Wyplosz genfi közgazdászprofesszor, akit nagy nemzetközi szervezetek rendszeresen kérnek fel tanácsadónak.

Wyplosz előrebocsátja, hogy elítéli Oroszországot a Krím félsziget annektálásáért, és amiért a permanens instabilitás állapotában tartja Ukrajnát. Azt hittük volna, hogy a birodalmi magatartás és a kész tények politikája már a múlté, de csalódnunk kellett – ismeri el.

Csakhogy a jogos felháborodás nem igazol bármilyen retorziót. Ma a Nyugat a nagy elvek leplébe burkolózik, és igyekszik megbüntetni Putyint. Mindenekelőtt azonban azt kellene megérteni, hogyan is gondolkodik az orosz elnök. Moszkva a maga befolyási övezetébe sorolja Ukrajnát, és durva provokációnak tekinti, hogy a Nyugat egy kereskedelmi megállapodással az Európai Unióhoz akarja kötni. Befolyási övezete Amerikának és például Franciaországnak is van, és nem nagyon reagálnak másképp, ha ott behatolást észlelnek.

Amennyiben tudjuk, hogyan gondolkodnak Moszkvában, azt is megpróbálhatjuk kitalálni, milyen lépések várhatók a Kremltől. Európa nevében biztatni a kijevi tiltakozókat – ahogy azt Catherine Ashton külügyi főképviselő és Steinmeier német külügyminiszter tette – akkor érdemes, ha utána helyt is tudunk állni szavainkért az orosz ellenlépésekkel szemben. És nemcsak arról van szó, hogy a Nyugat Oroszországgal ellentétben nem hajlandó fegyveres önkénteseket és hadfelszerelést küldeni a helyszínre. Hanem arról is, hogy Kelet-Ukrajna gazdasága nagyrészt az orosz piacra termel, s ezért érthető, ha a helyiek nem akarják elvágni ezeket a szálakat. Ráadásul a „köpönyegforgató” ukrán oligarchák, akik átvették a hatalmat Kijevben, „nem feltétlenül tekinthetők a legjobb biztosítéknak a jó erkölcsökre”. 

Mindenesetre Moszkva megmutatta, hogy akárki kormányoz is Kijevben, a Kreml jóváhagyása nélkül nem boldogulhat. Európának és az Egyesült Államoknak pedig – minthogy háborúzni nem akar – nincs más választása, mint hogy megeméssze vereségét. Cserében megkérhetné az oroszoktól a győzelem árát. A Nyugat azonban rossz vesztes, ezért inkább gazdasági szankciókkal kísérletezik. Márpedig ezek nagyon sok nyugati üzleti érdeket is sértenek, s ha Putyin nem feszíti túl a húrt, el kell halniuk.

Wyplosz már látni véli a konfliktus végkifejletét. Ukrajna soha nem lesz képes sem visszafizetni, sem finanszírozni 150 milliárd dollárnyi külső adósságát. A Valutaalap egyelőre hiteleket nyújt, de ezek is tovább növelik az államadósságot. Vagyis adósságtörlésre lesz szükség. És ebből Wyplosz szerint már ki is bontakozik a megoldás: a szankciók véget érnek, mindenki beletörődik, hogy Ukrajna a szovjet befolyási övezet része, Oroszország pedig cserében nagy költségekbe veri magát az ukrán pénzügyi válság elhárítása céljából,  közben a Valutaalap is besegít, és mélyen szántó gazdasági reformokat vezényel le. „Az lenne a hab a tortán, ha tisztakezű és hozzáértő kormányzat alakulna Kijevben” – írja a svájci professzor, de ennek esélyeiről csak annyit jegyez meg, hogy „nem szabad túl nagyot álmodni”.