„Ez már több a soknál. Ha a futball iránt nő az érdeklődés, az csakis a nemzet morális hanyatlásának jele lehet” – olvassuk a vitriolos írásairól hírhedt konzervatív szerző, Ann Coulter publicisztikáját a Clarion-Ledgerben, Jackson város veretes napilapjában, azon kevés újságok egyikében, amelyek még ma is államuk (ez esetben Mississippi) egész területén kaphatók. A cikk azonban – Coulter más írásaihoz hasonlóan – egyidejűleg több más helyi lapban is megjelent.

Először is az európai futballban, véli Coulter, az egyéni teljesítmény nem számít, a felelősség sok ember között oszlik meg, a siker nemkülönben, egyébként pedig csak nagy néha lőnek egy-egy gólt. Nincs még egy sportág, amelyben ennyi lenne a gól nélküli döntetlen. „Ha Michael Jackson Propofol helyett futballal kezelte volna kóros álmatlanságát, ma is élne, igaz, hogy halálra unná magát.” Arról nem is szólva, hogy a lányok ezt a sportot együtt űzhetik a fiúkkal, ami pedig komoly sport esetében még óvodás szinten is lehetetlen. Meg aztán az amerikai foci sérültjeit mentőautószám szállítják a meccsek után kórházba. Bezzeg az európai futballban alig sérül meg valaki, márpedig ennek kockázata nélkül nem igazi a sport. Hát még ha azt is hozzávesszük, hogy a mezőnyjátékosok nem használhatják a kezüket! Az embert, azon kívül, hogy lelke van, az különbözteti meg az állattól, hogy a hüvelykujja szembefordítható a többivel, s így ügyesebben foghatja meg például a labdát. Ezt kell megtiltani?

Nem is véletlen, de ettől korántsem kellemes, hogy a futballt kényszertáplálás módjára adagolják az amerikaiaknak. A New York Times szüntelen arról győzködi őket, hogy a futball „feljövőben van”. (A New York Review of Books legfrissebb száma filozófiai eszmefuttatást közölt a labdarúgás lényegéről.) Csak Beyonce és Hillary Clinton kap a liberális sajtótól ehhez fogható támogatást. Az amerikai futballról bezzeg nem kell bizonygatni, hogy érdekfeszítő. Egyébként a liberálisok ugyanígy sulykolják a metrikus rendszert, merthogy a francia forradalomban vezették be, már amikor egy pillanatra éppen abbahagyták a guillotine-os tömeggyilkolást. Pedig egy hüvelyk, ugye, pont olyan széles, mint az ujjunk, egy láb olyan hosszú, mint az emberi láb, egy yard pedig, mint a derékbőségünk. Ezzel szemben hogy képzeljük el, mihez hasonlít 147,2 centiméter?

Ráadásul a futball nincs is „feljövőben”. A nagy sikerű Egyesült Államok – Portugália meccset 18,2 millió ember nézte, ezzel szemben egy mindennapos amerikai futball-mérkőzést 20 millióan szoktak nézni, a rájátszás meccseit másfélszer-kétszer annyian, a superbowl-döntőt pedig az idén 111 millióan látták. Persze tény, hogy Amerikában manapság többen néznek európai futballt, mint azelőtt. De csakis azért, mert 1965-ben Robert Kennedy igazságügyi miniszter enyhítette a bevándorlás szabályait.

„Akinek már a dédapja is amerikai volt, nem néz európai futballt” – közli Coulter, s végül annak a reményének ad hangot, hogy az újamerikaiak nemcsak angolul tanulnak meg, hanem egyszer majd „a futballbálvány-imádattól is megszabadulnak”.