„A transznemű nők nőnek érzik, ezért nőként határozzák meg magukat – vagyis férfi testtel, de női aggyal rendelkező emberként. A radikális feministák viszont nem fogadják el, hogy létezik ’női agy’” – foglalja össze a transzneműek és a radikális feministák közötti vitát egy portlandi konferencia kapcsán Michelle Goldberg publicista a New Yorkerben.

Az elmúlt években több amerikai egyetem önálló szexuális kisebbségnek ismerte el a transzneműséget. Egyes bölcsészkarokon a hallgatóknak lehetőségük van rá, hogy ne csak a hagyományos nőnemű avagy hímnemű személyes névmásokkal hivatkozzanak magukra, hanem nyelvtanilag semleges kifejezésekkel is. Egyetemek tucatjában – egyebek között a Harvardon, a Stanfordon, a Duke-on és a Yale-en – a diákok egészségbiztosítása már fedezi a nemváltó műtét költségét.

Radikális feministák egy harcos csoportja azonban nem nézi jó szemmel a transzneműséget. Ők ugyanis a nemek közötti megkülönböztetést teljességgel társadalmi alapúnak tekintik. Nem hajlandók nőként elismerni azokat a férfiakat, akik lélekben nőnek érzik magukat – gyakran még akkor sem, ha nővé operáltatják magukat. Különösen a transzvesztitákkal szemben elutasítóak, mondván, hogy a nőnek öltöző férfiak öt perc megkülönböztetés után máris azzal áltatják magukat és másokat, hogy át tudják érezni a nőkkel szembeni előítéleteket. „Ezen felfogás szerint a nemiség nem identitás, hanem kaszt” – írja Goldberg. Egyetlen fehér sem válik afroamerikaivá pusztán attól, hogy besötétítteti a bőrét – idézi a szerző az egyik radikális feminista érvét.

Ennek az álláspontnak a képviselői a nőnek öltözést, sőt az átoperálást is valójában a kiváltságos helyzetű férfiak előjogának tekintik. Hozzáteszik, hogy a nőként élés (különösen a leszbikus nőként élő férfiak esetében) valójában a férfi szexuális fantáziájának kielégítését szolgálja. (A férfivá operált nőket pedig azzal vádolják, hogy az elnyomott női kasztból való kiszakadás céljából váltanak nemet, ami szintén tovább erősíti a patriarchális szexizmust.)

A transzneműek erre diszkriminációt kiáltanak, és arra hivatkoznak, hogy őket legalább annyi sérelem és hátrányos megkülönböztetés éri, mint a nőket vagy a szexuális kisebbségeket, például a leszbikusokat. Amerika több államában még ma is jogszerű kirúgni valakit transzneműségre hivatkozva – jegyzi meg Goldberg. Sok transznemű szemében a radikális feministák elutasító álláspontja kimeríti a gyűlöletbeszéd és a diszkrimináció fogalmát.

Maga Goldberg sem igen vélekedik másként. Azt írja, hogy a transzneműség elutasításával a radikális feministák már-már „reakciósnak tűnnek”. Ráadásul ellentmondásba is keverednek. Azt vallják ugyanis, hogy a biológia nem meghatározó a nemek közötti biológiai különbségben, mert ez társadalmi eredetű. Mégis a biológiai nemre hivatkoznak, amikor elítélik a magukat nőként meghatározó transznemű férfiakat.