„Az erkölcsi bukás aljasságának érzése ugyanolyan nélkülözhetetlen, mint a legmagasztosabb nemességé. Két végtelenség, uraim, egy és ugyanazon pillanatban: e nélkül nem teljes az életünk” – idézi Dosztojevszkijt a Los Angeles Review of Booksban Costica Bradatan eredetileg bukaresti filozófus, aki tizenhárom éve él Nyugaton, és ma az Egyesült Államokban tanít.

Az idézet A Karamazov testvérekből való, közelebbről az apa halála ügyében vádat emelő ügyésztől, aki Mityát jellemzi ezzel a kettősséggel, de megjegyzi, hogy Oroszországról szóló példázat ez. 1945-től egész Kelet-Európa Sztálin Szovjetuniójának martaléka lett, és miközben a szovjet csapatok átvonultak, mérhetetlen szenvedés volt az emberek osztályrésze. Utána pedig szovjet mintára rendőrállamok épültek ki, és szintén rengeteg szenvedés volt az eredmény. Csakhogy közben mindezek az országok az orosz lélek másik oldalával is megismerkedhettek, azzal, amit a Karamazov-per ügyésze magasztosnak és nemesnek nevez. Az orosz művészet nagyjai – Dosztojevszkij, Tolsztoj, Sosztakovics, később pedig Tarkovszkij, aki ezt a kettősséget filmjeiben is ábrázolta – példátlanul nagy közönséget hódítottak meg, és olyan érzéseket, értékeket juttattak el Kelet-Európába, amelyek máskülönben nem lettek volna hozzáférhetőek ilyen tág körben. Bradatan úgy fogalmaz, hogy egyfajta akaratlan háborús jóvátétel volt ez, nagyon is jelentékeny kárpótlás az elszenvedett borzalmakért. Dosztojevszkij egyébként a másik két Karamazov fivér alakját is olyan vonásokkal ruházta fel, amelyeket valamiképp jellemzőnek tekint az orosz lélekre nézve. Ivánnak fő gondja, hogy megoldatlan problémákon törje a fejét, s közben „elátkozott” kérdéseket tegyen fel. Ő az orosz filozófiát képviseli. Aljosa pedig a lelkiséget, a vallást átélő orosz embert. Mindannyian gyanúsak, ám a gyilkos egy harmadik személy, Szmergyakov, aki esetleg az apa törvénytelen fia is lehet, nem tudjuk meg, mindenesetre a többiekkel ellentétben neki semmi oka rá, hogy nehezteljen az apára, még kevésbé arra, hogy meggyilkolja. Azért teszi, mert örömét leli a céltalan erőszakban. Csak.

Bradatan szerint Dosztojevszkij az öncélú kegyetlenséget is jellegzetes orosz vonásnak gondolta. Mindenesetre a filozófus úgy látja, hogy ez mutatkozik meg a szovjet történelem legsötétebb mozzanataiban. Példának mindenekelőtt a holodomort, a nagy ukrajnai éhínséget említi. A parasztoktól minden élelmiszert elvettek, és milliószám hagyták előbb kannibalizmusba süllyedni, majd így is éhen halni őket. Ennek semmi értelme nem volt, tehát a puszta öncélú gonoszság az egyetlen magyarázat. (Bár ő maga is megemlíti, hogy Sztálin nem adott hitelt az éhínség hírének, ukrán nacionalisták trükkjének tartotta, akik ezzel az ürüggyel akarták akadályozni a beszolgáltatást, és Sztálin különben sem volt orosz.)  

A következő példa a katyni mészárlás: erre sem talál Bradatan más megfejtést, hiszen mi végre kellett ártatlan lengyel katonatisztek tömegeit lemészárolni? Ha máshonnan nem, hát Tymothy Snydertől tudjuk, hogy Lengyelországban a náci megszállás első napjaiban hajtóvadászat indult a lengyel elit után. Sztálint is hasonló, elvetemült, de értelmetlennek nem mondható megfontolások vezethették. A „csak” elve alapján elkövetett szörnyű gaztetteknek persze az oroszok voltak a legelső áldozatai. Sztálin több millió embert pusztíttatott el a Gulag táboraiban, Bradatan szerint teljesen értelmetlenül. (Nem mulasztja el megjegyezni, hogy ez a táborrendszer szolgált modellül a náci koncentrációs táborokhoz.)

Hogy a szovjet terror mennyire volt ésszerűtlen, arról megoszlanak a vélemények, de Sztálint mégis csak joggal hasonlíthatjuk Szmergyakovhoz. Hanem Putyint? Márpedig Bradatan megpróbálja. Sőt, a Kelet-Ukrajnába beszivárgó orosz „önkénteseket” megannyi Szmergyakovnak nevezi, pedig nyilvánvaló, hogy nem puszta szadizmusból harcolnak, hanem nagyon is kézzelfogható céljaik vannak, bár azt nem tudhatjuk pontosan, hogy Putyinnak mik a szándékai Ukrajnával.

Végül aztán visszatér Kelet-Európa ügyéhez, és úgy fogalmaz, hogy mivel „Kelet-Európa jövője „továbbra is végső soron attól függ, mi történik Oroszországban”, a volt szovjet tömb országai ma is „az orosz lélek két véglete közé szorulnak”.