„Bizony! Immár hivatalos tény: a férfiak a Marsról, a nők pedig a Vénuszról származnak, s erre természettudományos bizonyíték van” – vezeti be a Telegraph szerkesztősége Lewis Wolpert fejlődésbiológus írását, amely a szerző most megjelent könyvének téziseit foglalja össze.
Wolpert megvallja, hogy azok közé tartozik, akiket „neuroszexistának” bélyegeznek a politikai korrektség szószólói, azok, akik úgy gondolják, hogy a nemek között nincsenek a külső nemi jegyeken túlmutató fiziológiai különbségek, s akik a jellegzetes magatartásbeli eltéréseket külső, társadalmi hatásoknak tulajdonítják.
Simon Baron-Cohen fejlődés-pszichopatológus a Cambridge-i Egyetem Autizmuskutató Központjának igazgatója évekig halogatta A lényegi különbség című könyvének kiadását, mivel úgy látta, hogy „a téma politikailag egyszerűen túl kényes”. Mint Baron-Cohen 2003-ban megjelent könyvében olvasható, már az egynapos csecsemőknél is kimutatható, hogy a női és a férfi agy szerkezete között jellegzetes különbségek vannak, éppen azokon a területeken, amelyek a „nemi sztereotípiának” nevezett készségekért felelősek: „az empátiáért és a kommunikációért”, illetve „a megértésért és a rendszerépítésért”. Baron-Cohen felfedezése továbbá, hogy az autizmus „a férfi agyberendezés egy szélsőséges válfajának” következménye.
Az első nagy meglepetés – írja a magzati fejlődést tanulmányozó Wolpert – már a születés előtt bekövetkezik. A férfi ugyanis „biológiailag módosított nő”, merthogy magzati életét nőként kezdi (ezért van például mellbimbója). Kulturális értelemben is érdekes, hogy nem férfiból lesz a nő, hanem fordítva, de a közös kiindulópont persze egyáltalán nem bizonyítja a főbb állításokat. Wolpertnek természetesen vannak bizonyítékai is, bár többnyire közvetettek. Például megfigyelte, hogy a lánycsecsemők már néhány órával a születésük után is érzékenyebben reagálnak az érintésre, mint a fiúk, negyven órával később pedig hosszabban tartják tekintetüket egy-egy arcon, ellenben a fiúk egy-egy felfüggesztett mechanikai tárgyat figyelnek hosszabb ideig. Négyhónapos korban idegen szobába kerülve kétszer annyi kislány sír, mint kisfiú. Egyéves kor után a kislányok sokkal többet nézegetnek babákat, a kisfiúk pedig autókat. Márpedig ezeket a korai eredményeket „nehéz volna környezeti hatásoknak tulajdonítani”.
A férfi agyban az agyalapi mirigynek azok a sejtcsoportjai, amelyeket a szexuális magatartással hoznak összefüggésbe a kutatók, kétszer nagyobbak, mint a nőiben. Talán ilyen eltérések okozzák, hogy a kisfiúk hétéves koruk táján erekciót produkálnak, és a felmérések szerint nemi érésük előtt felük megpróbálkozik maszturbációval (a lányoknál ez ritka kivétel). A férfiaknak mintegy fele legalább naponta egyszer gondol a szexre, a nőknek csak 20 százaléka. A férfiak sokkal hajlamosabbak a szexuális partnerek váltogatására, ami nyilván evolúciós eredetű: az ilyen tulajdonságú hímek több utódot nemzettek. További különbség, hogy a vizuális ingerek nagyobb szerepet játszanak a férfiaknál: a nők a társadalmi státuszt, az ambíciót és a biztonságot nyújtó vagyont értékelik magasabbra. Ez éppenséggel magyarázható lenne társadalmi hatásokkal is, itt biológiai tényeket nem találunk az írásban.
Ami a férfi agresszivitás „sztereotípiáját” illeti, már inkább. A nőkben is van agresszivitás, de a férfiak esetében jóval gyakrabban nyilvánul meg testi erőszakban. Az evidens evolúciós követelményekkel magyarázott nagyobb férfi agresszivitás biológiai hátterének közvetlen bizonyítéka lehet, hogy a kongenitális adrenalin hiperlázia (CAH) nevű kórképben szenvedő nőknél megnő a tesztoszteron-kiválasztódás, és vele a testi agresszivitás gyakorisága, de egyúttal csökken az empátiás készség. Ehhez hasonló közvetett bizonyíték van a férfiak nagyobb rendszerező készségének biológiai hátterére is. A tesztoszteron-érzéketlen fiúk ugyanis rendszerezésben „gyöngébbek”.
Ez után még nagyon sok statisztikailag alátámasztott példa következik a nemek közötti különbségekre, de ezeknek a biológiai hátterét eddig nem bizonyította senki, habár némelyiknél, amelyik a különféle betegségekre való hajlamban mutat nemek szerinti eltéréseket, kézenfekvőnek látszik a fiziológiai háttér. Wolpert nem tagadja a társadalmi szokások és reflexek, valamint az előítéletes gondolkodás hatását sem, csak annyit állít, hogy a biológiai okok sok esetben döntőek, és felfedezésük sok sztereotípiát igazol.