Jobban tanulnak a számítógépek között felnövő fiatalok, mint az előző nemzedék? A felmérések nem erre vallanak. Ráadásul a virtuális világban elsorvadnak a bensőséges kapcsolatok.

A digitális generáció (röviden: d-generáció) elnevezés az első, már számítógépek között felnőtt korosztályt jelöli. Nem könnyű megállapítani, hogy pontosan milyen hatással volt a digitális környezet e nemzedék fejlődésére. De egyre több kutatás jut arra az eredményre, hogy a számítógép nem sokat segít a tanulásban, és a szorosabb emberi kapcsolatok kialakítását is nehezíti.

Az Orion ökológiai magazin remekül megírt és gazdagon illusztrált cikkei a természettudományok és a humán stúdiumok között igyekeznek közvetíteni. Az őszi számban egy meglehetősen borúlátó esszé jelent meg a számítógép és az internet hatásáról az oktatásban: Miért jobb, ha a világ nincs a gyerek kezeügyében?

A cikk szerzője, Lowell Monke nem digitális analfabéta és nem vádolható vaskalapos technikaellenességgel. Két évtizeden át tanított számítástechnikai ismereteket középiskolákban, újabban pedig egy tanárképző főiskola professzoraként hasznosítja tapasztalatait.

Monke saját megfigyelései és a pedagógiai kutatások eredményei alapján arra a következtetésre jut, hogy az informatikai oktatás elterjedése az elmúlt évtizedben nem volt eredménytelen, de lényegében csak az volt a haszna – ami persze nem kis dolog –, hogy a gyerekek jobban megtanultak számítógépet használni. Semmi sem bizonyítja, hogy a számítógépeknek a többi tárgy oktatására is kedvező hatása lett volna.

Monke a Stanford University pedagógia professzora,  Larry Cuban kutatási eredményeire hivatkozik. A kilencvenes évek során egyáltalán nem volt kimutatható összefüggés a számítógép-használat és a diákok teljesítménye között – állapította meg Cuban. – Igaz, ekkoriban sokat szónokoltak ugyan a számítógép áldásairól, de a gépek többnyire használatlanul porosodtak az iskolákban.

Még lehangolóbbak Thomas Fuchs és Ludger Woessmann 31 ország 174 000 diákjának tanulmányi eredményeire kiterjedő felmérésének következtetései. A két müncheni közgazdász arra a megállapításra jutott, hogy ha kiszűrjük a családi körülmények és az iskolák egyéb jellemzőinek hatását, akkor az otthoni számítógép-használat negatív hatással van a tanulmányi eredményre, az iskolai számítógép-használatnak nak pedig nincs kimutatható hatása.

A kutatások tehát Monke szerint megerősítik azt, amit az okos tanárok és szülők régóta sejtenek. A mindent elárasztó számítástechnika könnyen a tanulás rovására megy.

A kezdeti optimizmus ezért lassanként óvatosabb magatartásnak adja át a helyét. A komputeres oktatás hívei nem ígérnek már csodát. Inkább arról beszélnek, hogy a számítógép csak eszköz, s a kedvező vagy kedvezőtlen eredmények azon múlnak, hogy jól élünk-e vele.

Monke véleménye szerint azonban még nagyobb óvatosságra van szükség. A számítógép eszköz, de nem semleges eszköz. Ha túl sokat használjuk, az a valóságos, minden érzékünket kitöltő tapasztalatok rovására megy; a virtuális valóság nem pótolja az igazit.

Fejtegetéseinek ezen a pontján a nekikeseredett informatikatanár a szokásos sirámokat adja elő: falusi gyermekkoráról, a háziállatok szagáról nosztalgiázik. De a cikk tanulsága nem merül ki ebben. Amit az interneten kialakuló kapcsolatok természetéről mond el, azt azoknak is érdemes megfontolniuk, akik nem vágynak vissza a tanyára.

„Sok éven át dolgoztam a diákok internetes együttműködésén alapuló programokon – írja Monke –, s állandóan beleütköztem abba a frusztráló jelenségbe, hogy a résztvevők, gyakran egész csoportok, egyszer csak kiszálltak az internetes beszélgetésből. Tanítványaim pontosan értették, mitől van ez. Ha egy kapcsolat túl intenzívvé válik, az interneten ripsz-ropsz ki lehet lépni belőle.”

A pedagógus nem tagadja, hogy olykor szükség van ilyen szakításra. Csak afelől vannak kételyei, hogy jó-e, ha valakinek csupán minden további nélkül megszakítható kapcsolatai vannak.