„Az amerikai dominanciára épülő hidegháború utáni világrend nem tökéletes, de vissza fogjuk sírni” – írja a Foreign Affairsben Richard N. Haass, a folyóiratot kiadó Council for Foreign Relations agytröszt elnöke, a washingtoni külügyminisztérium volt vezető tanácsadója.

Haass a Közel-Kelettel kezdi a körképet, és úgy fogalmaz, hogy ott a hajdani harmincéves háborúhoz hasonló viszonyok vannak kialakulóban. Az államok meggyengülnek, és nagy területek kerülnek fegyveres klánok, terrorista csoportok ellenőrzése alá. A csoportidentitások nagyobb súllyal esnek a latba, mint a nemzetiek, erős helyi szereplők határokon átnyúló konfliktusokat robbantanak ki, és a nagy nemzetközi szereplők nem lesznek képesek stabilizálni a helyzetet.

Európa perifériája szintén destabilizálódik, habár másképp. Putyin Oroszországa a jelek szerint felhagyott azzal, hogy beilleszkedjék a mai európai és globális rendbe, ehelyett arra törekszik, hogy speciális kapcsolatokat építsen ki „szomszédaival és klienseivel”. Egyfajta szovjet restauráció lenne a cél, és ennek során „Ukrajna csak a leghangsúlyosabb, de korántsem a legutolsó eset”.

Ázsiában nagyon is erős államokkal van dolgunk, de ez is az instabilitás forrása lehet, mivel sok a kölcsönös történelmi sérelem és a megoldatlan területi vita, elsősorban Korea, Japán és Kína között. Azután ott van két kiszámíthatatlan atomhatalom, nevezetesen Pakisztán, ahol az iszlamista terrorizmus kiirthatatlannak látszik, valamint az enyhén szólva öntörvényű Észak-Korea.

Latin Amerika holnapját Haass alapvetően kedvezően ítéli meg. Mexikóban lassan erősödik a közbiztonság, és szerinte az ismert brazíliai, kolumbiai és venezuelai nehézségek ellenére lényegében konszolidálódik a helyzet a kontinensen.

Vannak globális kihívások is, ilyen a terrorizmus és a vírusok aránylag szabad terjedése a mai viszonyok között, továbbá a gazdasági nehézségek nyomán erősödő populizmus. Mindenekelőtt azonban a mai világban nincsenek elég szilárd mechanizmusok, amelyek biztonságosan szabályoznák a nemzetközi kapcsolatrendszert. Az erőszakos területszerzés tilalma kétséges, miután Oroszország magához csatolta a Krím félszigetet, s kérdés, mi lenne, ha Kína erővel szerezné meg a vitatott hovatartozású szigeteket és part menti övezeteket. Az sem egyértelmű, mennyire van joga a nemzetközi közösségnek megvédeni egy-egy állam polgárait önnön kormányuktól.

Az egypólusú világnak vége, Amerika nem tud mindenütt ott lenni, más pedig nem tudja átvenni a helyét, tehát rendezetlenebb viszonyok következnek, amelyekben több helyi hatalmi centrum érvényesíti akaratát, akár az amerikai szándékokkal szemben is. A kedvezőtlen fejleményeket részben maga Amerika okozta, például Haass szerint Szaddám Huszein iraki diktátor megbuktatása végzetes hiba volt, de ha már megtörtént, akkor nem lett volna szabad előre meghatározott időpontban kivonni a csapatokat. Hasonlóképp tragikus következményei voltak az Arab Tavasszal kapcsolatos politikának az egész arab térségben: bukott államok, illetve veszedelmes hatalmi centrumok jöttek létre. Ami Oroszországot illeti, Amerika a hidegháborús győzelem után nem volt elég nagylelkű, és ezzel felelőssé vált a mai konfrontációért. Amerikának be kell látnia, hogy gyakran egyszerűen nem képes más országokban demokratikus berendezkedést teremteni. Inkább tehát arra kellene szorítkoznia, hogy az illető államok ne fenyegessék a nemzetközi biztonságot, és közben türelmesen kellene támogatnia a helyi civil társadalom fejlődését. „Nem az a kérdés, bizonytalanabbá válik-e a világ, hanem az, hogy milyen gyorsan és milyen mértékben.”