„A fal csak némelyek előtt omlott le” – írja a Globalist hasábjain Branko Milanović professzor, a Világbank volt vezető közgazdásza a berlini fal áttörésének huszonötödik évfordulóján.
A szerb származású New York-i egyetemi tanár abból indul ki, hogy Kelet és Nyugat egyaránt jobb életet és demokráciát várt a rendszerváltástól. A jobb életet az egy főre eső bruttó hazai termék változásával és a jövedelmi különbségekkel méri, a demokráciával kapcsolatban egy soktényezős index adataira hivatkozik.
Az „egyértelmű vesztesek” csoportjába azok az országok tartoznak, amelyeknek gazdasági teljesítménye 2013-ig sem érte el az 1990-es szintet: Tádzsikisztán, Moldova, Ukrajna, Kirgízia, Grúzia, Bosznia és Szerbia. Valamennyi országban hosszabb-rövidebb ideig háború dúlt, Ukrajnát kivéve, de most már ez az egy sem kivétel. Milanović úgy fogalmaz, hogy ezek a nemzetek három-négy generációt veszítenek, mivel eddigi növekedési tempójukkal az 1990-es szintet is csak 50-60 év múlva érnék el.
A „relatív vesztesek” némi növekedést produkáltak ugyan, lemaradásuk mégis fokozódott, mert egy főre eső gazdasági teljesítményük az OECD országok 1,7 százalékos évi átlagánál lassabban nőtt. Ide tartozik Macedónia, Horvátország, Oroszország és Magyarország, mivel egy főre jutó hazai termékük csupán évi egy százaléknyival nőtt, vagy még annál is lassabban. (Magyarország esetében a 2014-es év 3 százalék feletti növekedése módosíthatott ezen a képen.)
A harmadik csoport a „nem leszakadó” országoké: 1,7 és 2 százalék közötti évi növekedésükkel ezek az államok legalább lépést tartottak az OECD átlagával. Ide sorolja Milanović Csehországot, Szlovéniát, Türkmenisztánt, Litvániát és Romániát.
A „sikerországok” közé ennek megfelelően azok tartoznak, amelyek 2 százalékos vagy gyorsabb növekedést produkáltak az elmúlt jó két évtized átlagában, és így közelebb kerültek az OECD-átlaghoz. Tizenkét ország tartozik ebbe a csoportba: Üzbegisztán és Lettország (2%-os évi növekedéssel), Bulgária (2,2%), Szlovákia és Kazahsztán (2,4%), Azerbajdzsán, Észtország, Mongólia és Örményország (kb. 3%), Belarusz (3,5%), Lengyelország (3,7%) és Albánia (3,9%).
Az egyenlőtlenségek az egész térségben nőttek az elmúlt évtizedekben, de a közép-európai országokban nem gyorsabban, mint például az Egyesült Államokban. Ami pedig a demokráciát illeti, ha a sikerországok névsorából leszámítjuk a 3 százalékos növekedést el nem érő államokat, hét sikerországunk marad. Ha levonjuk azt a kettőt, amely nyersanyagok és energiahordozók exportjával javított helyzetén, öt marad. Ezek közül Belarusz nem számít demokráciának, Örményország pedig éppen csak a pozitív tartományban van. Albánia már sokkal feljebb, de demokráciája nem stabil. Marad Észtország és Lengyelország.
A mérleg mindent egybevetve negatív, s Milanović elismeri, hogy akkor még nem vette számításba az alacsony ukrajnai és oroszországi élettartamot, az alacsony születésszámot, a volt szocialista országok legtöbbjében burjánzó korrupciót és kleptokráciát, végül pedig a térség több mint 250 ezer áldozatot követelő háborúit.