„Nem feltétlenül szép dolog kibeszélni valakit a háta mögött, de az együttműködés erősítését és a személyiség fejlődését szolgálja” – írja Julie Beck, az Atlantic magazin szerkesztője.

A pletykálkodást általában helytelenítjük, és empirikus kutatások igazolják, hogy rossz véleménnyel vagyunk a gyakran pletykálkodókról, különösen azokról, akik másokat negatív színben igyekszenek feltűntetni. A téma szakértői szerint viszont a pletykálkodás a közösségi élet szükséges velejárója: tájékoztat a társadalom íratlan normáiról és erősíti az összetartozást. „Az emberi társadalmat a pletyka teszi lehetővé” – idézi Beck a téma szakértőjét, Robin Dunbar pszichológust. Dunbar szerint az emberi csoportok növekedésével csak így volt lehetséges az együttélés normáinak közvetítése és fenntartása.

Igaz, ennek árnyoldala is van, hiszen a kohézió ára a normaszegők megbélyegzése és kirekesztése. Azokat beszéljük ki a hátuk mögött, akik valamilyen társadalmi szabályt megszegnek. A kibeszélt egyén közutálat tárgyává válik, ami a nagyobb közösségekben is szabálykövetésre ösztönöz – állítja egy friss kutatás.

Ám a kibeszélésnek nemcsak a normakövető magatartás a célja, hanem egyúttal lehetőséget teremt arra is, hogy másokkal összevessük magunkat, ami pedig segíti önértékelésünket – idéz Beck holland kutatókat. A pletykák megkönnyítik társadalmi státuszunk pontosabb felmérését. A másokról szóló pozitív pletykák tájékoztatnak arról, hogyan tudnánk jellemesebb emberré válni és ezzel javítani közösségi elismerésünkön. A másokról szóló negatív pletyka pedig javítja önérzetünket (igaz, egyúttal szorongást is okoz, hiszen eszünkbe juttatja, hogy minket is kibeszélhetnek).