A jobboldal választási győzelme után új baloldali ellenzék készülődik Lengyelországban. Proletár, meleg, zöld és feminista elemekből próbálják összegyúrni.

A rezsimváltás eredményeként kialakult új lengyel állam „az egyik legigazságtalanabb a mai Európában”. „Szédületes tempóban növekszik a gazdasági egyenlőtlenség, nap mint nap korlátozzák a munkavállalók jogait, a munkanélküliség itt a legmagasabb az egész kontinensen, a médiában a neoliberális ideológia uralkodik” – írta Slawomir Sierakowski varsói szociológus, a Krytyka Polityczna című baloldali folyóirat főszerkesztője augusztusban, a Szolidaritás független szakszervezet alapításának huszonötödik évfordulóján.

„A Szolidaritás forradalma a demokratikus szocializmus jelszavát követte, a szakszervezet hivatalos programjában a munkás önigazgatásra hivatkoztak. A szakszervezeti vezetők, köztük Walesa is azt mondták: semmiképpen sem akarjuk visszahozni a kapitalizmust! Hasonlóképpen gondolkoztak tanácsadóik, köztük Jacek Kuron, Tadeusz Mazowiecki és Adam Michnik.” Sierakowski szerint mindez nem csak ködösítés volt a részükről, amivel az uralkodó kommunista pártot és az oroszokat akarták megnyugtatni. Még a rezsimváltást lebonyolító kerekasztal-tárgyalások idején is ez volt az álláspontjuk.

A szociológus-újságíró azzal vádolja a hajdani szakszervezeti mozgalom vezetőit a berlini Tageszeitungban megjelent cikkében, hogy cserbenhagyták a munkásokat, mert a rezsimváltás után már el sem tudták képzelni, hogy a „neoliberális sokkterápiának” bármiféle alternatívája lehetne. De a munkavállalóknak és a szegény rétegeknek a kommunista utódpárttal sem volt több szerencséje. Ez a párt baloldalinak mondta magát, ám egyáltalán nem kívánta képviselni a veszteseket, mert vezetői azzal voltak elfoglalva, hogy „a szabad piacgazdaságba beleszeretett Szolidaritás-elithez hasonlóan megtalálják a helyüket az új világban”.

A TAZ tudósítója, a Varsóban élő fiatal újságíró, Mia Raben a  lengyel jobboldal választási győzelme után megkereste Sierakowskit, és beszámolt az igazi baloldal feltámasztására irányuló erőfeszítéseiről.

A leendő vezérről megtudjuk tőle, hogy magas, karcsú, szemüveges, napközben is cseresznyepálinkát és kólát iszik – méghozzá nem összeöntve, sőt dohányzik. A német újságíró előtt épp egy meleg aktivistával beszélgetett.

Raben úgy állítja be Sierakowskit és barátait, mint akik proletár, meleg, zöld és feminista elemekből akarnak valamiféle parlamenten kívüli ellenzéket összegyúrni. Megszólaltat egy feministát is, aki állítólag paprikával issza a forró csokoládét.

Raben rokonszenves csodabogárnak állítja be Sierakowskiékat. Megkérdezi, hogy mire számíthatnak a jobboldal győzelme után. De megelégszik azzal, hogy nagyon kevesen vettek részt a választásokon, s ezért nem lehet tudni, mit szólna a többség egy igazi baloldali ellenzékhez.

Azt a kérdést elmulasztja feltenni a német újságíró, hogy Sierakowski szerint mit gondolnak a melegekről, zöldekről és feministákról az elárult munkavállalók és szegények.