„Az amerikai társadalom egészségesebb és igazságosabb lehetne, ha az ország kevesebb erőt és energiát áldozna Don Quijote-i külföldi kalandokra” – olvassuk a Metazin régi ismerősétől, Stephen M. Walttól a Foreign Policyben.

A harvardi professzor ennél többet is mond, nevezetesen: ha Amerika túlvállalja magát külföldön, az a hazai gondok enyhítését akadályozza. A Fergusonban lelőtt fegyvertelen fekete férfi esete óta újabb két gyanúsan viselkedő fekete bőrű amerikai halt meg rendőri intézkedés közben, és a vádemelésről döntő esküdtszékek nem emeltek vádat az eljáró rendőrök ellen, ami nagy felháborodást keltett és súlyos zavargásokhoz, valamint békés tüntetésekhez egyaránt vezetett. Mindenesetre Walt szerint ezzel Amerika nem adta bizonyságát annak, hogy mintaország lenne. Százötven éve törölték el a rabszolgaságot, és persze nem mondhatni, hogy azóta ne változott volna nagyot a helyzet, ám azt sem, hogy az egyenlőség kora köszöntött volna be.

Mármost, ha Amerikának nem volt elég másfél évszázad a faji kérdés megnyugtató rendezéséhez, akkor miképp képzelhette, hogy Afganisztánban és Irakban viszont pár év alatt megoldja az évszázados problémákat, amelyeket különben csak távolról ismer? Továbbá, miután e két helyen látványos kudarcot vallott e téren, hogyan képzelhette, hogy Líbiában viszont majd nagyobb sikerrel jár? Ez bizony hübrisz, gőg, annak is nagyon megalapozatlan.

Ha a teljesen eredménytelen, sőt, a korábbinál is rosszabb helyzetet teremtő háborúk dollár ezermilliárdjait a hazai társadalmi egyenlőség ügyére áldozta volna Amerika, akkor most nagyobb joggal igényelhetné másoktól a nemzetközi normák betartását. Walt még a CIA vallatási módszereiről szóló szenátusi jelentés közzététele előtt írta cikkét, és nem vitás, hogy akármennyi igazság van a CIA volt és jelenlegi vezetőinek védekezésében, akárhány terrorista elfogását tették is lehetővé, akárhány ember életét óvták is meg a korábban ismertnél is borzalmasabb módszerek, a botrány egészen biztosan tovább rombolja Amerika presztízsét, és ezzel világpolitikai súlyát is csökkenti.

A professzor nem arra akar kilyukadni, hogy Amerika vonuljon vissza a világpolitikától. Helyesnek tartja, hogy jelentős erejét latba vesse a közelebbről nem részletezett amerikai érdekek védelmében. De ha azt látják az emberek a tévékészülékeiken, hogy mi történt Fergusonban és másutt, akkor csak megfordul a fejükben, hogy vajon miért áldoz Amerika hatalmas összegeket, miért fordít annyi figyelmet távoli országok problémáinak megoldására ahelyett, hogy szembenézne az amerikai polgárok kínzó gondjaival. Amíg ezek fennállnak és oly súlyos konfliktusokat okoznak, mint a fergusoni, addig Amerika nehezen fogadtathatja el magát a szabadság és az igazságos társadalom megtestesítőjének külföldön.