A politikus pénzzé teszi gazdasági érdekeltségeit. A pénzt vagyonkezelőre bízza, és nem is tudja, mibe fektetik a vagyonát. A blind trust megvéd az összeférhetetlenség gyanújától.

Amióta a világ világ, a gazdag politikusok felett ott lebeg az összeférhetetlenség gyanúja. Ha földbirtokuk, gyáruk, vállalatuk van, kiteszik magukat annak a vádnak, hogy a köz szolgájaként is saját üzleti érdeküket tartják szem előtt.

A múlt század közepéig a büntetőjog eszközeivel próbáltak védekezni a visszaélések ellen. Ha bebizonyosodott, hogy a politikus a saját gazdagodása érdekében megkárosította az államot, lecsukták.

Az ilyesmit azonban rendszerint nehéz bizonyítani, és csak az eset megtörténte után lehet szankcionálni. Ráadásul a legnagyobb baj a közbizalom megingása, nem pedig az, hogy az államot kisebb-nagyobb veszteség éri. Ezért újabban az összeférhetetlenség megelőzésére is törvényeket alkotnak.

A politikusoknak, köztisztviselőknek be kell vallaniuk gazdasági érdekeltségeiket. Kimenthetik vagy kötelesek kimenteni magukat, ha egy döntésben személyes érdekeltség vádja érheti őket. Etikai kódexeket dolgoznak ki a kényes ügyek kezelésére.

Az egyik leghatásosabb eszköz a blind trust. A politikus vagy köztisztviselő pénzzé teszi gazdasági érdekeltségeit. A pénzt vagyonkezelőre bízza. A megbízónak nincs beleszólása, hogy mibe fektetik a pénzét. Sőt, nem is tudhatja, milyen döntéseket hoz a vagyonkezelő. (Mondhatni vakon rábízza a pénzt – innen a vagyonkezelési forma neve.) A megbízatás létrejötte után csak két dologhoz van joga: Megszüntetheti a megbízást, és a kezelési díj levonása után szabadon rendelkezhet a hozam fölött.

Ezt az eszközt főként az Egyesült Államokban, Nagy Britanniában és általában az angolszász országokban alkalmazzák. Itt sem kötelező, de melegen ajánlott.

Az európai kontinensen kevésbé terjedt el a blind trust alkalmazása. Az érintettek nem is tudják, mire való, vagy úgy tesznek, mintha nem tudnák. A legkirívóbb példa erre az olasz miniszterelnök esete. Berlusconi azt ígérte, hogy médiabirodalmának irányítását egy blind trustra bízza. Amin azt értette, hogy nem fog beleszólni a döntésekbe. A végén ebből sem lett semmi.

De a blind trust sem csodafegyver, olykor visszafelé sül el. Kétes ügyleteket lehet takargatni azzal, hogy a blind trust létrehozójának semmiről sem volt tudomása.

Az amerikai szenátus republikánus frakciójának elnökét, Bill Fristet azzal gyanúsítják, hogy a részvények zuhanása előtt, bennfentes információt felhasználva adta el részesedését a családja által alapított és jelentős részben ma is általuk ellenőrzött HCA kórházláncban. A szenátor szóvivője azzal védekezett, hogy főnöke blind trustba tette a pénzét, és mindenért a vagyonkezelő a felelős.

Később kiderült, hogy a megbízási szerződés mégiscsak nyitva hagy egy kiskaput. A szenátornak joga volt utasítani a vagyonkezelőt, hogy adjon el minden papírt, amelynek birtoklására – hiába nem tud a befektetésről – az összeférhetetlenség árnya vetülhet.

Állítólag így történt ebben az esetben is. Épp akkor, amikor a cég vezetői már tudták, hogy jobb megszabadulni a részvényektől.