„A Krím elcsatolásával és az ukrajnai háború kirobbantásával a Kreml elhagyta a békeidők logikáját, és olyan folyamatokat indított el, amelyeket ha akarna, sem állíthatna le” – értékeli az orosz politikát Lilia Sevcova, a Carnegie Endowment for International Peace moszkvai irodájának elemzője a National Interest hasábjain.

Sevcova osztja a széles körben elterjedt tézist, miszerint az autoritárius rezsimek előszeretettel keresnek, sőt kreálnak külső ellenségeket, hogy ezzel erősítsék a belső összetartást, vagyis önnön hatalmukat. Úgy véli, hogy Putyin geopolitikai aktivizmusa a belpolitikai bajok és a növekvő elégedetlenség ellensúlyozását szolgálja. Hogy hatalmát megszilárdítsa, Putyin megkérdőjelezi az egész nemzetközi rend legitimitását – ami eleddig igen népszerűnek is bizonyult az orosz nép szemében – és feléleszti a hidegháborús geopolitikát. Az orosz elnök egyre messzebbre megy, hogy tesztelje a nyugati liberális demokráciák tűrésküszöbét.

Bár Putyin rendszere egyelőre stabilnak tűnhet, hiszen az elnök népszerűsége a Krím bekebelezése óta nyolcvan százalék fölötti, Sevcova szerint a látszat csal. Az orosz elemző a putyini rendszer bukását óhajtók reményeit alátámasztandó, felidézi Bence György és Seymour Martin Lipset tanulmányát, amelyben a szerzők azt járták körül, hogy miért hitték a kremlinológusok stabilnak a Szovjetunió helyzetét még az összeomlás előestéjén is. Bence és Lipset szerint a szovjetológusok elemzései a stabilitást erősítő tényezőkre koncentráltak és figyelmen kívül hagyták a rendszer diszfunkcionális elemeit, amelyek aztán a krízishez vezettek. Sevcova szerint az Oroszországot stabilnak tartó elemzők most is ebbe a hibába esnek, és nem veszik észre, hogy „Oroszország hanyatlása nyilvánvaló”.

Oroszország háborús üzemmódba kapcsolt – figyelmeztet Sevcova. A „katonai-patrióta mozgósítás” olyan folyamatokat indított be, amelyek leállíthatatlanok. A Kreml békeüzemmódban nyitással és a jólét erősítésével szilárdíthatná meg hatalmát. A jelenlegi világgazdasági helyzet (és mindenekelőtt az olajárak csökkenése) miatt erre nincs esély. A harcias külpolitikai hangvétel után a békülékeny retorika ráadásul azt sugallná a választóknak, hogy Putyin megijedt és meghátrál, ami népszerűségének csökkenésével járna – véli Sevcova.

Mindebből pedig azt a következtetést vonja le, hogy Moszkva csak előre menekülhet. Arra sem lát esélyt, hogy egy Ukrajnával kapcsolatos kompromisszum megfékezze a Kremlt. Ha Oroszország lemondana Kelet-Ukrajnáról (cserében azért, hogy a NATO és az EU is lemond Ukrajna felvételéről), akkor az elesett szakadárok és orosz katonák hiába haltak volna meg. Sevcova szerint a közhangulat olyan, hogy a közvélemény minden engedményt és kompromisszumot a vereség elismerésének tekintene, így Putyin hatalma is veszélybe kerülne, ha szembemenne a katonai gépezettel és a militáns közhangulattal. (Sevcova megjegyzi, hogy Putyinnak nincs lehetősége „Sztálinná válni” és totalitárius rendszert kiépítve abszolutizálni hatalmát.) Ezért a szankcióknak sem lesz hatása: Putyin nem adhatja fel a fegyverkezést, még akkor sem, ha a növekvő katonai kiadások miatt a Szovjetunió összeomlásához hasonló helyzet állna elő.

Sevcova azonban nem áll meg itt, és miután kifejti, hogy Putyin bukása elkerülhetetlen, hozzáteszi, hogy az igazi bajok majd a rendszer összeomlása után jönnek. Putyin bukásával ugyanis kiszámíthatatlan destabilizáció következik. Az illiberális rezsimeknél geopolitikai szempontból ugyanis csak egyvalami rosszabb: a bukásuk utáni káosz.