„A Facebook természetesen nem tekinthető reprezentatívnak közvélemény-kutatási szempontból, de azért mégiscsak érdekes mércéje a közhangulatnak, elvégre a németek harmada aktív nethasználó” – írja Sascha Lobo a Spiegelben. A német internetguru azt vizsgálja, mi következik abból, hogy a Facebookon a rendszerkritikus radikális pártok jóval nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint a nagy mérsékelt pártok. Az EU-szkeptikus Alternative für Deutschland a pártokra leadott lájkok negyedével büszkélkedhet, a második helyen a radikális baloldali Linke áll, amelyet a Piraten kalózpárt követ, és csak utána következik a CDU, az SPD, a Zöld Párt és az FDP. (Lobo nem vette figyelembe a Titanic szatirikus napilap által alapított Die Parteit, amely a 2014-es EP-választáson mandátumot szerzett, és amelyet még az AfD-nél is többen „lájkolnak”.)

Ez önmagában nem túl meglepő. Mint a Metazin is beszámolt róla, a radikális jobboldal Európa-szerte jobban kihasználja az internet lehetőségeit, mint a mérsékelt pártok. Lobo szerint mindazonáltal sokat elmond a nyilvánosság állapotáról, hogy a Facebookon a lájkok több mint felét radikális pártok kapták. Nagy baj van a pártrendszerrel, ha ilyen könnyen népszerűek lehetnek a rendszerkritikus pártok. Ez ugyanis – véli Lobo – arra utal, hogy jelentős az egész rendszert elutasítók száma, akiket a mérsékeltek már egyáltalán nem tudnak megszólítani.

Lobo mindazonáltal nincs elragadtatva az online nyilvánosság színvonalától. A radikális pártok online népszerűségét részben annak tudja be, hogy az internet politikai nyilvánossága a rosszabb hírű talponállókéval vetekszik. A teljes szólásszabadság nem a racionális diskurzusnak, hanem az ostobaságoknak, a rémhíreknek és az összeesküvés-elméleteknek kedvez. Ahogyan az AfD ifjúsági szervezetének honlapja büszkén hirdeti is: „A bátor, megkérdőjelezhető, sőt az őrült véleményeket is meg kell hallgatni.” Az érvek helyét a sértegetés és a durvaság veszi át. „Az internetes politikai véleményalkotás során az okozati összefüggés felállításához elégséges beszúrni a mondatba a ’mert’ kötőszót.” Az online világban nincsenek tekintélyek és nincs hatalmi központ, így semmilyen vélemény érvényessége, sőt a tények helytállósága sem kérdőjelezhető meg – alkalmazza Foucault diskurzus-elméletét az internetre Lobo. Sőt, a provokációt sem lehet megkülönböztetni a szívből jövő ostobaságtól.

Mindez önmagában is eléggé elszomorító, ám az igazi bajokat az okozza, hogy az interneten megszerveződő radikális mozgalmak és egységgé összeállt retorikájuk a mainstream közbeszéd részévé válik. Miután a radikálisok egymásra találtak, a szélsőséges dzsinn kiszabadul a virtuális valóságból.