Magyar orvosa, Plesch János különös terápiával tartotta munkaképes állapotban John Maynard Keynest, a huszadik század legnagyobb hatású közgazdászát, aki a második világháború után kulcsfontosságú tárgyalásokat folytatott a brit kormány nevében – olvassuk Ed Conway tényfeltáró írását a Sky News tudományos blogoldalán, a Mediumon.
Conway, a brit Sky csatorna vezető tudományos szerkesztője nemrégiben tette közzé könyvét a második világháborút követően létrehozott nemzetközi pénzügyi intézmények, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap születéséről, s mivel ezek létrejöttében Keynes vezető szerepet játszott, anyaggyűjtés közben érdekes adatok kerültek a szerző kezébe a nagy brit közgazdász egészségi állapotáról és betegségének kezeléséről.
Az idős Keynes már az új pénzügyi világszervezetek megalapításáról folyó tárgyalások előtt túl volt két szívinfarktuson, és orvosa, Flesch János különféle sajátos módszerekkel kezelte. Flesch különben már a tízes években, Magyarországon is híres emberek társaságában forgolódott, például ő volt Jászai Mari utolsó szeretője, majd Németországban Einsteinnel barátkozott, a hajdani császár orvosa volt, és a nácizmus elől menekült Angliába, ahol újból ki kellett járnia az egyetemet, majd kiemelkedő személyiségek nagyhírű orvosa lett, köztük Keynesé is. Ópiummal és különös tartalmú német szerekkel kezelte, és munkaképessé is tette a közgazdászt. Amikor aztán Keynest 1945-ben Washingtonba küldték tárgyalni a Nagy-Britanniának nyújtandó pénzügyi segítségről, már többre volt szükség.
Nagy-Britannia nyakig el volt adósodva. Jobban, mint ma Görögország, amelynek államadóssága a bruttó hazai termék 175 százalékát teszi ki. Keynes tudta, hogy a talpra álláshoz el kellene törölni az adósság jelentős részét. Az összeomlást Nagy-Britannia egyelőre szigorú, kötött devizagazdálkodással kerülte el: megtiltotta a font átváltását és kivitelét. (Görögország erre nem képes, és az euró kivezetésétől tartó betétesek eurómilliárdokat vonnak ki a görög bankokból.) Keynes meg is ígérte a kormánynak, hogy ingyenes segélyt, de legalábbis kamatmentes hitelt szerez Amerikától. Az amerikai fél a valutakorlátozások eltörlését követelte, mert nem bánta volna, ha Amerikába áramlik a brit tőke egy része. A tárgyalás tehát kényesnek ígérkezett, de Keynes nagy elszántsággal készült rá.
Az előző másfél év tárgyalásai, a betegség és a kor megviselték szervezetét, nagyon hamar halálosan elfáradt, Pleschnek azonban volt ellenszere. Egy új gyógyszer, a tiopentál nátrium, amelyet élénkítő hatása miatt alkalmazott, nem is rossz eredménnyel. Keynes azt írta neki Amerikából, hogy e barbiturát nélkül nem tudna dolgozni.
Azután a tárgyalások alatt Keynes váratlanul abbahagyta a pókerjátszmát, és kiterítette lapjait az amerikaiak előtt. Kiderült, hogy Anglia szorongatott helyzetében kész kamatos hitelt is elfogadni és hajlandó feloldani a valutakorlátozásokat. A brit küldöttség tagjai döbbenten figyelték a fordulatot, és megpróbálták leváltatni Keynest, de hiába.
Conway szerint Plesch János gyógyszere, a barbiturát volt a tettes. Nagyobb adagban ugyanis igazságszérumként működik. Keynesnek egyre több kellett belőle, hogy munkaképes és jókedvű maradjon, és nem tudott a sajnálatos mellékhatásról.
A gazdasági mellékhatás sem volt elhanyagolható. Nagy-Britannia évtizedeken át egyik pénzügyi válságból a másikba botladozott. Bezzeg Németország háborús adósságának felét elengedték, és a német gazdaság az ötvenes években kétszerte gyorsabban nőtt, mint a brit. A görögök tehát jól teszik, ha keményen tárgyalnak, írja Conway, mert ettől függ, hogyan alakulnak következő évtizedeik. Varufakisz görög pénzügyminiszter makkegészséges, és aligha szedett barbiturátot a februári tárgyalásokon. Lényegében mégis elfogadta a hitelezők feltételeit. A valutakiáramlásnak is volt akkora mellékhatása, mint Plesch János barbiturátjának.