„Görögországban nem az államcsődöt sikerült elkerülni a nemzetközi mentőcsomaggal, hanem az államcsőd bejelentését” – olvassuk a Globalistban Daniel Stelter német közgazdásztól.
Elvben mindenki tudja, hogy az államadósság növekedése egy bizonyos szint felett lényegében visszafordíthatatlan, mert a kamatterhek elvonják a gazdaságtól azt az erőforrást, amely nélkülözhetetlen lenne a növekedéshez, vagyis az adósság kinövéséhez. A gyakorlatban persze nem könnyű megmondani, melyik esetben hol van ez az adósságszint. A befektetők mindenesetre e szint felett is nyugodtan vásárolják az eladósodott államok kötvényeit, mert abban bíznak, hogy a nemzetközi intézmények csőd esetén is kimentik az adóst, vagyis nem is olyan nagy veszedelem árán juthatnak hozzá a magasabb kamathoz, amelyet éppen a csődkockázat kényszerít ki.
Portugália esetében az a különös helyzet állt elő, hogy a kormány a piacon alacsonyabb kamatra tudja eladni kötvényeit, mint amennyit az IMF mentőcsomagja után eddig fizetett. Le is cserélte e drágább hiteleket az olcsóbb piaciakra. Csakhogy ez a sajtóban úgy jelent meg, mintha Portugália olyan jól állna, olyan sikeres volna a segélycsomag mellé tett gazdasági program, hogy idő előtt vissza lehetett fizetni a Valutaalap kölcsönét.
A segélycsomag mögött álló nagy nyugati hitelezőknek külön is jól jöttek e fejlemények. Lám csak, milyen hatékony a válságkezelés, ha valaki tartja magát a reformprogramhoz, nem úgy, mint Görögország, amelynek új vezetői éppen fizetési könnyítéseket kérnek, követelnek.
Pedig Portugália nem áll különbül Görögországnál. Igaz, államadóssága nem teszi ki a GDP 170 százalékát, „csak” 120 százalékra rúg (mint Görögországé a „válságkezelés” előtt). De ha hozzávesszük a háztartások és a vállalkozások adósságát is, már rosszabb a helyzet a görögországinál. Portugália így számított teljes adóssága a GDP 381 százalékának felel meg, miközben Görögországé nem éri el a 300-at.
Mint Stelter megállapítja, Portugália egyszerűen nem képes ezt a növekvő adóssághegyet kezelni. A hagyományos módszer az infláció lenne, de az adósságot külföldieknek kell törleszteni, tehát ez nem segít. Ahhoz, hogy az adóssághegy ne nőjön tovább, az állami költségvetés egyenlegének a GDP 3-4 százalékával kellene javulnia. Ez pedig lehetetlen. A kiadások csökkentése visszavetné a növekedést, a bevételek növelése pedig az amúgy is eladósodott vállalkozások és háztartások terheit növelné, végső soron tovább rontva adófizető képességüket.
Alapjában véve Görögországban is ugyanez a helyzet. Az új pénzügyminiszter, Jannisz Varufakisz ezért azt kéri, hogy az Európai Központi Bank lényegében vegye át a görög államadósság egy részét. (Vásároljon a piacon görög államkötvényt, és ezt nem kamatozó, határozatlan időre szóló értékpapírra váltsa át a görög államkincstárnál.) A javaslat radikális, nem is fogadják el. Pedig minél nagyobbra duzzad az adóssághegy, annál valószínűbb a csőd, és annál súlyosabb következményekkel fenyeget. Előbb-utóbb úgyis az Európai Központi Banknak kell majd közbelépnie.