„A moszlim világban tapasztalható erjedés oka jelentős részben magában az iszlámban keresendő, mivel az iszlám néhány kulcsfontosságú tétele összeegyeztethetetlen a modernitással”– olvassuk a Washington Postban a Metazin régi ismerősétől, Ayaan Hirsi Alitól.

A szomáliai származású szerző szüntelen harcot vív az iszlám erőszakos felfogása ellen. Csakhogy a közéleti szereplők többségével ellentétben ő az iszlám lényegéhez tartozónak tekinti az erőszakot, és ami őt magát illeti, hittagadó is lett. Természetesen tudja, hogy az iszlám nem tüntethető el, mindenesetre megreformálhatónak tartja, jóllehet e reform esélyeivel kapcsolatban – mint legutóbbi könyvéből kiderül – belátható időn belül igen borúlátó.

Cikkében elveti azt a közkeletű felosztást, amely mérsékelt és radikális moszlimokat különböztet meg. Szerinte valójában három csoport létezik: az elsőhöz azokat sorolja, akik szó szerint veszik Mohamed harcias tanításait, és megengedhetőnek tartják az erőszakot, ha maguk nem gyakorolják is. A második csoport a legnépesebb: csak a vallási előírásokat követi, nincs köze a társadalmi erőszakhoz, de nem is emeli fel ellene a szavát. A harmadik csoport azoké, akik kritikusan tekintenek a hitre, amelyben nevelkedtek. Ők a moszlim másként gondolkodók. Azt szeretnék, ha vallásuk megváltozna, és így kikerülne az erőszak végtelen körforgásából.

Az első csoport mindenekelőtt a különféle kisebbségeket fenyegeti, a vallásiaktól a melegekig. Még nagyobb veszélyt jelent a moszlimok többségére, akik békében szeretnének élni. Legközvetlenebbül azonban a reformereket veszélyezteti, mert nekik egyenesen az életükre tör. Amerikában is aggasztóan szaporodik, bár a kormány Hirsi Ali szerint előszeretettel dugja homokba a fejét, ha erről van szó. Pedig a statisztikák és a közvélemény-kutatások egyértelműen azt igazolják, hogy a dzsihádista szimpatizánsok aránya nő a bevándorlók körében.

Ezen az irányzaton csakis az iszlám reformja változtathatna. A Nyugat azonban, ahelyett, hogy a reformereket támogatná, azt próbálja bizonygatni, hogy az iszlám békés vallás, hátha elhiszik a moszlimok is. A hidegháború éveiben egyetlen amerikai elnök sem papolta azt, hogy a kommunizmus „a béke vallása”. A Nyugat piedesztálra emelte és támogatta a másként gondolkodókat, Szolzsenyicint, Szaharovot, Havelt és másokat, akik szembeszálltak az elnyomó rendszerrel és meg akarták változtatni. Hirsi Ali szerint az iszlámnak is megvannak a maga másként gondolkodói, és sokan vannak. Csak éppen a Nyugat nem tekinti őket „reprezentatívnak”.

Az biztos, hogy a hét név, amely bizonyságul szerepel Hirsi Ali cikkében, tökéletesen ismeretlen a nyugati olvasó számára. Éppen ez a baj, állapítja meg a szerző. Ahhoz, hogy az iszlámban végbemenjen a békés változás, ezeknek az embereknek világhírűnek kellene lenniük. Nem lesz könnyű dolguk, de a szovjet másként gondolkodók helyzete sem volt könnyű, és a keresztény reformáció sem volt éppen zökkenőmentes folyamat. Ám a Nyugatnak nincs más választása, mint az iszlám reformációt támogatni, ha meg akar küzdeni a moszlim erőszakkal.