„A demokrácia, még ha illiberális vonásai vannak is, lényegét tekintve üt el a totalitarizmustól. Éspedig abban különbözik elsősorban, hogy a többség, mely mögötte áll, nem egynemű, ezért nem manipulálható tetszés szerint” – írja az Izvesztyijában Borisz Mezsujev politológus.
Cikkében az ellen érvel, hogy az orosz politikai többség, miután megvívta harcát a krimi és az ukrajnai változásokat ellenző nyugatbarát kisebbséggel, most nagylelkűen befogadja ezt az ellenfelet a politika színterére. Az elmúlt jó egy év során ugyanis az amerikai és az ukrajnai kormány álláspontját osztó liberális ellenzék a korábbinál is inkább elszigetelődött, sőt, a „Polgári Platform” nevű liberális párt egyenesen leváltotta vezetőit, amiért ellenezték a Krím félsziget és Oroszország újraegyesítését. A népszavazás, amelynek nyomán a Krím ismét Oroszország része lett, jóllehet a külvilág szemében illegitim volt, Oroszországban annál átfogóbb egyetértéssel találkozott, és a politikai állásfoglalás döntő, szinte kizárólagos tényezője lett. Nehéz olyan embert találni, aki egyetért az összeolvadással és ugyanakkor ellenzi Putyin elnök politikáját vagy személyét, és viszont: aligha akad olyan ember, aki támogatja mondjuk Putyin gazdaságpolitikáját vagy elismeri az téli olimpia sikeres megrendezését, miközben ellenzi a Krim „hazatérését”.
Putyin elnök népszerűségi mutatója 80 százalék, ami Mezsujev szerint annyit tesz, hogy a vele szemben állók a lakosság egyötödét alkotják. Azokat a közéleti szereplőket pedig, akik a 80 százalékkal szembeszállnak e kardinális kérdésben, szerinte a magánéletbe kellene visszaszorítani, ahol is sok szerencsét kíván nekik. Nagyon nem helyeselné, ha büntető eljárás indulna ellenük, és egyáltalán nem gondolja, hogy csak azért ellenzik a kormány politikáját, mert nyugati támogatásokból élnek. Valódi meggyőződés vezeti őket, de ez nem ok arra, hogy ne zárják őket karanténba. Amerikában sem tűrték meg a közéletben azokat, akik a tizennyolcadik század végén ellenezték a függetlenség egyoldalú kikiáltását, és a kanadai modellt választották volna, amelynek révén körülbelül száz év múltán autonómiát adományozhatott volna földjüknek a király.
A demokráciához alapvető dolgokban konszenzusra van szükség, s idáig a demokrácia rokon is az autoritarizmussal. Csakhogy a demokráciában a konszenzust támogató többség sokrétű. Az autoriter hatalom ellenben előszeretettel enged be a közéletbe a konszenzustól eltérő nézetet valló csoportokat is, hogy a többségi tábort az ő jelenlétükkel tüzelje, illetve hogy maga a semleges bíró szerepében tetszelegjen. Ebben a helyzetben azonban a többség szükségképp monolit, és mint ilyen, könnyen dirigálható és manipulálható. Ezen az alapon Mezsujev szemében egyáltalán nem paradoxon, hogy éppen a demokráciát erősíti, ha a többség a magánéletbe száműzi a nyugatbarát tábort.