„Mit tehetne egy radikális konzervatív kormány?” – teszi fel a kérdést a brit parlamenti választás előestéjén a Metazinból is ismert Tim Harford közgazdász a Financial Timesban.

A brit Munkáspárt a választási kampányban a szokásos receptet vette elő: az újraelosztás mértékének növelését, közmunkaprogramot, a jóléti kiadások növelését, a minimálbér és a tehetősek adójának emelését ígéri (és persze közben a jobboldali pártokra licitálva bizonygatja, hogy tanult a hibáiból, és legalább annyira ellenzi a bevándorlást, mint a főbb vetélytársai).

Harford úgy véli, a konzervatívoknak ideje lenne ismét elővenniük az alapjövedelem libertárius gondolatát. Az állam adjon minden brit állampolgárnak (és tíz év nagy-britanniai letelepedés után a bevándorlóknak) évi 8 ezer fontot, a munkajövedelmekre vessen ki egységes 40 százalékos adókulcsot és töröljön el minden adókedvezményt, pótlékot, sőt, az állami nyugdíj intézményét is. Segélyt csak a fogyatékkal élők kaphatnának. Állami iskolarendszer helyett a gyerekek évi 10 ezer fontos keretet kapnának, amelyből mindenki olyan magániskolát fizetne, amilyet akar. Nyugdíjra mindenki magának tehetne félre, az állam ezt sem írná elő.

Mindez összhangban volna a konzervatív kisállam eszméjével, csökkentené a szegénységet és ösztönzőleg hatna a gazdaságra – állítja Harford. Az alapvető javakhoz mindenki hozzájutna az állam által garantált jövedelemből, vagyis nemcsak a munka árán lehetne jogosultságot szerezni a létszükségletek kielégítéséhez elengedhetetlen javakra. Az adóelvonás mértéke valójában progresszív maradna, hiszen a magas keresetűek összbevételük közel negyven százalékát fizetnék, míg a munkanélküliek semmit, az átlag pedig valahol a kettő között adózna. Az újraelosztás és a jóléti állam szükségszerű velejárója, a fölösleges és költséges állami bürokrácia eltűnne. A segélyezés megalázó gyakorlata is véget érne.

„A Konzervatív Párt ráér megköszönni majd később” – zárja szerényen Harford a mindössze két flekkben felvázolt radikális konzervatív programjavaslatát.