„A 2015-ös választás eredményei perverzek. Erős érvek szólnak a választási törvények reformja mellett: arányos képviseletre van szükség, ahol a mandátumok sorsát a pártra leadott szavazatok aránya határozza meg” – olvassuk Martin Smith politológus írását a brit tudományos élet szereplőinek közéleti cikkeit közlő Conversation magazinban.
A nagy-britanniai választás a toryk váratlanul nagy győzelmét hozta. Elsősorban azonban nem a pártokra leadott szavazatok, hanem a mandátumok megoszlása okozott meglepetést: arra még maguk a konzervatívok sem számítottak, hogy sikerül egyedül többséget szerezniük.
Smith szerint első ránézésre még éppenséggel dicsérni is lehetne a kizárólag egyéni mandátumokra épülő választási rendszert, hiszen lám, létrejött a stabil kormányzáshoz szükséges parlamenti többség. Csakhogy ennek nagy ára van: ha az egyes pártok jelöltjeire leadott szavazatokat összesítjük, akkor a mandátumeloszlás rendkívül aránytalannak tetszik.
A torykra mindössze 0,8 százalékkal szavaztak többen, mint öt éve, de ez is elég volt a képviselői helyek több mint felének elnyeréséhez, hiszen 23 fővel duzzad a jobboldali frakció. Csakhogy a Munkáspárt jelöltjeire is 1,5 százalékkal többen szavaztak, mint 2010-ben, a baloldali párt mégis 26 helyet veszített. A kizárólag Skóciában népszerű Skót Nemzeti Párt alig 1,5 millió szavazata 58 mandátumot ér, míg az országosan egyenletesebb támogatottsággal bíró UKIP 3,8 millió szavazata mindössze egyetlenegyet.
A brit választási rendszer a nagy pártokat, illetve a területileg koncentrált támogatottságú pártokat részesíti előnyben. Ezeknek a pártoknak a képviselőire sokkal kevesebb szavazat jut, mint a kis pártokéira. A BBC számításai szerint arányos, pártlistás rendszerben a tory frakció 75, az SNP-é 30 fővel lenne kisebb, míg a UKIP jelentős erővé válna, hiszen a jelenlegi egy helyett 83 képviselőt küldhetne az Alsóházba. Ebben az esetben a toryk nem tudnának egyedül kormányozni. Nem meglepő, hogy az alulreprezentált pártok az általuk antidemokratikusnak nyilvánított választási rendszer megváltoztatását követelik.
„A választók 63 százaléka nem támogatta a torykat,” mégis ők kormányozhatnak – írja Smith. Ha pedig a parlamenti többség legitimációja kérdéses, hiszen valójában nem rendelkeznek a többség felhatalmazásával, az súlyos problémákat vet fel. Az alulreprezentált kisebb pártok, mindenekelőtt a UKIP és a Zöld Párt választói úgy érezhetik, hogy az aránytalan rendszer miatt kiszorulnak a demokratikus önrendelkezésből. Skóciában – ahol a Skót Nemzeti Párt tartolt – viszont a konzervatív, a munkáspárti és a liberális demokrata szavazók nem jutottak képviselethez.
„Az egyéni mandátumos választási rendszer hozzájárul Nagy-Britannia felbomlásához” – figyelmeztet Tim Oliver, a London School of Economics által működtetett Democratic Audit nonprofit kutatóintézet politológusa. Oliver arra hívja fel a figyelmet, hogy a brit választási rendszer erősíti a társadalmi polarizációt. A választási eredményeket jelző térkép a választói csoportok egyértelmű területi elkülönülését mutatja: a konzervatívok dél-Angliában, a Munkáspárt az északi iparvidékeken, az SNP Skóciában tarolt. Valójában azonban korántsem ilyen eltérőek a választók értékpreferenciái, csak az egyéni mandátumos rendszer torzít.
A győztes mindent visz elve ahhoz vezet, hogy a pártok kizárólag azoknak a körzeteknek szentelnek figyelmet, amelyekben többségbe kerülhetnek. Egyre inkább saját területileg és társadalmilag is elkülönülő bázisuk igényéhez szabott célokat fogalmaznak meg. A választás tükrében Oliver valószínűsíti, hogy a Skót Nemzeti Párt csak Skócia – és nem utolsósorban a függetlenség – ügyeire fog összpontosítani, hiszen ez érdekli a választóit. A konzervatív kormány a déli, jobbra húzó tehetősebb választók kedvében akar majd járni, és figyelmen kívül hagyja azokat az országrészeket, amelyekben kisebbségben van a toryk felé húzó réteg, már csak azért is, mert ezekről a területekről kevés tory képviselő ül majd a kormánypárt padsoraiban. A kisebb pártok egy-egy képviselője pedig még ellenzékből sem tudja majd megjeleníteni több millió választó akaratát.
Mindennek fényében pedig igencsak kérdéses, hogy megvalósítható-e David Cameron ígérete, miszerint az egész ország érdekét fogja képviselni, és betemeti az árkokat. Mint ahogyan az is, hogy sikerülhet-e megújulnia a Munkáspártnak, amelynek meghatározó, Ed Miliband lehetséges utódjaként számon tartott politikusai is elveszítették a parlamenti mandátumukat. A kisebb pártok – ebből a szempontból is – még rosszabb helyzetben vannak.