„Egy ideig úgy tűnt, hogy a nyugati politikai és gazdasági modell győzedelmeskedett. Az eufória azonban már a múlté” – olvassuk Jeremy Adelman princetoni gazdaságtörténész recenzió-esszéjét a Foreign Affairsben.

Mint arról a Metazin is többször beszámolt, a gazdasági válság kirobbanása óta egyre többen borúlátók a kapitalizmus jövőjével kapcsolatban. Nemcsak a piacellenes nacionalisták és baloldaliak, de újabban már Francis Fukuyama is elbizonytalanodott a liberális demokrácia modelljét illetően. A kapitalizmus fenntarthatóságával kapcsolatos aggályok megjelentek a kapitalizmus történetének magyarázataiban is.

A kapitalista optimista magyarázatai arra az alapvetésre épülnek, hogy a kapitalizmus a tudományos-technológiai fejlődés és a stabil, demokratikus társadalmi rend következménye. Az internalista magyarázatok szerint a nyugati világban a termelés a 16. századtól a tudományos forradalomnak, a protestáns munkamorál terjedésének és a kiszámíthatóbb, demokratizálódó és polgárosodó politikai rendnek köszönhetően tudott jelentősen növekedni. A növekedés nem állt meg az ország határainál, a tőke új területeket hódított meg és vont be a termelésbe. A termelés és kereskedelem globalizációja jólétet teremt – foglalja össze Adelman a kapitalizmus internalista szabványmagyarázatait.

Ez a megközelítés azonban figyelmen kívül hagyja, hogy a kapitalizmus terjedése korántsem volt zökkenőmentes. A periférikus társadalmak többnyire csak kényszer hatása alatt voltak hajlandók a szabadpiaci modell bevezetésére. Mint azt Sven Beckert harvardi gazdaságtörténész A gyapot birodalma című monográfiájában bemutatja, a kapitalizmus elterjedésének előfeltétele a birodalomépítés. Nagy-Britannia felemelkedését, sőt magát az ipari forradalmat a katonai hódítás alapozta meg. A gyarmatosítás után Nagy-Britannia hozzájutott a meghódított területek természeti és emberi erőforrásaihoz, ami megalapozta a gazdasági növekedést és tovább erősítette a birodalom geopolitikai erejét. Ám a kapitalizmus nem jött volna létre a katonai hódítás, a gyarmati népesség majd a rabszolgák kizsákmányolása nélkül. A kapitalizmust nem kizárólag a polgárosodás és a technológiai fejlődés alapozta meg, hanem „a munkaerő és a föld kisajátítása is szükséges volt hozzá, vagyis a kapitalizmus lényegileg illiberális gyökerű” – idézi Beckert Adelman. A kapitalista hegemónia fenntartását szintén a katonai fölény biztosította: Nagy-Britannia akár erőszakkal is megvédte piacait.

A történész Adelman nem tér ki rá, hogy a kapitalizmus kialakulása különböző magyarázatainak milyen jelenbeli következményei lehetnek. Ám aligha kérdéses, hogy az imperializmus és kapitalizmus viszonyának, illetve az egyenlőtlen fejlődés elméletének marxi, sőt lenini gondolatait idéző történelmi magyarázatok népszerűsége a kapitalizmus jelenbeli kritikusait erősíti.