„Az áttörés 2012-ben következett be. Európában az oroszellenesek száma ekkor egyetlen esztendő leforgása alatt tizenhat százalékkal nőtt” – olvassuk Alekszej Popov politológus elemzését a moszkvai Izvesztyijában.

Az általános oroszországi közvélekedés szerint az európaiak jobb meggyőződésük ellenére, amerikai nyomás hatására csatlakoztak egyhangúlag az Oroszország elleni kereskedelmi szankciókhoz. Popov szerint ez tévedés: ruszofóbia dolgában ugyanis nincs nézeteltérés az Atlanti-óceán két partját benépesítő népek között. A Marshall Fund az amerikaiak körében 71 százaléknyi oroszellenességet mér, a tíz legnagyobb európai állam lakosainak pedig 68 százaléka van rossz véleménnyel Oroszországról. Nagyon hasonló eredményre jutott a Pew közvélemény-kutató is. Ráadásul mindkét intézet azt is kimutatta, hogy az elmúlt évtized során mind Amerikában mind Európa-szerte nőtt az Oroszországgal szembeni ellenszenv. Alig néhány éve mindkét kontinensen a lakosság fele osztotta az oroszellenes nézeteket. A grúziai háború 2008-ban nagy hullámokat vetett a nagypolitikában, de az oroszellenesség ettől egyáltalán nem nőtt. 2012-ben viszont, amikor semmi ehhez hasonló nem történt, egyszeriben tizenhat százaléknyi negatív változást mértek, mind az amerikai, mind az európai közvéleményben. Ennél kisebb változást okozott az ukrajnai válság. A negatív érzelmeket tápláló európaiak száma hét százalékponttal, az amerikaiaké tizenkettővel nőtt 2014-ben.

Más szóval nem igaz, hogy az európai politikusok pusztán az amerikai nyomásnak engedelmeskedtek, amikor megszavazták a szankciókat. Akárhogy is, Európában aligha lehetett volna oly könnyen elfogadtatni a szankciókat, ha 2012-ben nem változik nagyot az Oroszországgal kapcsolatos közvélekedés. Popovot az foglalkoztatja, hogy mi lehet ennek az oka, ha egyszer 2012-ben szinte semmi olyasmi nem történt, mint amilyen például az ukrán válság volt két évvel később. Lezajlott egy ellenzéki tüntetés a parlamenti választások állítólagos tisztátalansága ellen, volt egy nagy kormánypárti tüntetés is, továbbá erre az évre esik a Pussy Riot női punk együttes három tagjának bírósági ítélete. Mindez első pillantásra sehogyan sem vethető össze az ukrajnai konfliktussal, amely területi változásokkal és fegyveres összetűzésekkel járt.

Csakhogy az európaiak érzelmeit a kulturális hatások még a politikaiaknál is nagyobb mértékben befolyásolják. Európában ugyanis a nem tradicionális értékek egyre inkább uralkodó szerepet játszanak. És ebben Európa és Amerika között nincs különbség. Popov a homoszexualitást említi, mint jellemző példát. Kifejti, hogy Nyugaton ez nem pusztán szexuális orientációt jelent, nem olyasmit, ami az emberek hálószobájára korlátozódik, hanem „a liberalizmus és a posztmodernizmus kultúráját és ideológiáját”. Lengyelországban érdekes módon kevésbé romlott Oroszország megítélése, mint másutt Európában, s ezt a moszkvai politológus azzal magyarázza, hogy a lengyel társadalomra ma is nagy hatással van a katolikus egyház álláspontja, és ily módon a lengyeleket kevésbé taszítja, hogy Oroszország ragaszkodik a hagyományos értékekhez. Svédországban viszont minden más országnál nagyobb mértékben erősödött a ruszofóbia, márpedig Popov úgy látja, hogy éppen Észak-Európa van a „homoszexuális forradalom” élvonalában. Oroszország ukrajnai magatartása bizonyára egy baráti, ámde idegen országgal szembeni fenyegetés az európaiak szemében, viszont az orosz konzervativizmust és hagyománytiszteletet már saját legbensőbb meggyőződésük elleni fenyegetésnek látják.

Az Izvesztyija szerzője meg sem próbál kiutat keresni ebből a helyzetből, csak rezignáltan állapítja meg, hogy ennek megfelelően az oroszokat rendszerint negatívan ábrázolják a nyugati filmművészetben, a vezető nyugati politikusok pedig gyakran ugyanazokról az egyetemekről kerülnek ki, amelyeket az amerikai elit nagyjai is látogattak.