„Athéntól Berlinen át Washingtonig egy dologban egyetértés van Görögország kapcsán. Abban, hogy az ország problémáinak oka a túl nagyra nőtt, túlfizetett és korrupt állami szféra, amely megfojtja a magánszektort” – olvassuk Deborah Boucoyannis chicagói politológus még Alexis Ciprasz miniszterelnök lemondása előtt publikált esszéjét a Foreign Affairsben.
Boucoyannis a bajok gyökerének a növekvő egyenlőtlenséget tartja. Az Eurostat adatai szerint Görögországban társadalmi különbségek tekintetében Portugália után a második az EU tagállamai között. A nagy vagyonok kevés kézben koncentrálódnak. A média lényegében négy család tulajdonában van. Ellentétben a közkeletű felfogással, európai mércével mérve a görög állami szektor nem számít nagynak. A közkiadások aránya 2000-ig az EU átlaga alatt volt, és a 2008 utáni kiigazítások után ismét az EU átlagához közelít. Az állami foglalkoztatottság 19 százalékos, ami nagyjából megfelel az OECD országok átlagának.
Boucoyannis elismeri, hogy a korrupció mértéke nagy, ám ennek okát is a túl gyenge központi hatalomban jelöli meg. Nemcsak az oligarchák, de a kisebb vállalkozók is sikerrel lobbiznak magérdekük érvényesítéséért. Ennek tudható be a jogászoknak és gyógyszertáraknak biztosított államilag garantált profit. A feketegazdaság becslések szerint a GDP közel harmadát teszi ki. Az adócsalás a vállalkozói réteget gazdagítja tovább a köz kárára. A kieső adóbevételek miatt nő az államháztartási hiány és vele az eladósodottság mértéke – vagyis az adócsalás közadósságot okoz. Az állam a tehetősek foglyává vált – véli Boucoyannis. A hivatalnokok könnyen megvesztegethetők, ami tovább tetézi a bajokat. Mint ahogyan az is, hogy a megszorítások hatására 2010 óta összesen háromszázezer állami alkalmazottat bocsátottak el – a hivatalok egyre nagyobb létszámhiánnyal küzdenek, és amúgy is alacsony hatékonyságuk így tovább csökken.
Az oligarchia ereje nemcsak az állam akaratérvényesítő képességét köti gúzsba, hanem a piaci versenyt is ellehetetleníti. A piac működéséhez ugyanis elengedhetetlen lenne a kiszámítható és tisztességes versenykörnyezet. Ennek híján azonban az állam támogatását is maga mögött tudó oligarchia könnyen legyőz minden új piaci szereplőt, ami lelohasztja a vállalkozó kedvet és az innovációs hajlandóságot. Mivel a piac így kevés új munkahelyet tud teremteni, az állam a közszféra felduzzasztásával igyekszik csökkenteni a munkanélküliséget. Minél nagyobbra hízik a közszféra, annál nehezebb lesz ésszerűsíteni az államigazgatás működését. Közben a kisvállalkozók egyre elégedetlenebbek lesznek, és az államot okolják a bajokért.
A görög válság megoldása átfogó reformokat kívánna, és mindenekelőtt az állam megerősítését igényelné, hogy a részérdekek helyett a közérdek jusson érvényre – javasolja Boucoyannis. Ha azonban a fenti elemzése helytálló, és az állam valóban a különböző magánérdekek hálójának foglyává vált, akkor kevés esély van a hosszú távon fenntarthatatlan rendszer strukturális átalakításra.