„A németekről az hírlik, hogy hideg fejjel gondolkodnak, és nem az érzelmek vezetik őket. A menekültügyben azonban az érzelmek dominálnak, és ez helytelen” – írja Daniel Stelter a Globalistban.

A bevándorlás mellett elsősorban azon az alapon szokás érvelni Németországban, hogy az ország történelmének sötét évei után a németek kötelesek minden rászorulón segíteni. Racionális érvet is felhoznak, csak éppen – legalábbis részben – tévesen – véli Stelter. Ez úgy szól, hogy Németországban csökken a munkaképes lakosság száma, és hatalmas nyugdíjígérvények halmozódnak fel, amelyeket egyre kevesebb befizető járulékaiból kell majd teljesíteni.

Ez igaz is, de Stelter bebizonyítja, hogy a bevándorlás költségvetési mérlege csak abban az esetben lesz pozitív, ha az érkezők 50 százaléka helyet talál a munkaerő-piacon, és átlagban nagyjából kétszer annyit fog keresni, mint a németek átlagjövedelme. Ezek a feltételek azonban aligha teljesülnek. Az alacsony képzettséget igénylő állások száma gyorsan csökken. Inkább a szolgáltatásokban keletkeznek új munkahelyek, ott azonban nyelvismeretre mindenképpen szükség van. Stelter úgy számol, hogy ha válogatás nélkül befogadják az érkezőket, akkor a következő három évtizedben ezermilliárd eurós deficit halmozódik fel, pedig Németországra már így is jelentős kiadások várnak, mivel elhatározta, hogy felszámolja az atomenergia ipart, továbbá ki kell húznia az eurót a csávából, és pótolnia kell egy sor elmaradott infrastrukturális beruházást. Mindez összesen mintegy 3000 milliárd eurós kiadást tesz szükségessé.

Vagyis pusztán gazdasági szempontból is alaposan megfontolandó lenne, hogy Németország változtasson bevándorlási politikáján, és Kanadához vagy Ausztráliához hasonlóan aszerint válogassa meg az érkezőket, hogy milyen esély van beilleszkedésükre. Stelter tíz pontban foglalja össze a kívánatos bevándorlás-politikát.

Mindenekelőtt elfogadhatatlannak tartja, hogy egy-egy kérelem elbírálása egy évnél is tovább tart. Azt javasolja továbbá, hogy az érkezőket mihamarabb állítsák munkába, s addig is, amíg a munkaerőpiacon nem találnak munkát, közmunkában foglalkoztassák őket, egyrészt mert ez elősegíti integrálódásukat, másrészt mert azt az üzenet közvetíti, hogy mindenkinek tennie kell valamit a közösségért. Fontosnak tartja azt is, hogy nagy összegekkel támogassák a bevándorlók oktatását és integrációját. Ennek keretében külön oktatni kell őket a német társadalmat vezérlő értékekre, például a nők egyenjogúságára és arra, hogy a konfliktusokat erőszak nélkül kell megoldani. Ez nem olcsó program, hát még, ha hozzávesszük, hogy Stelter szerint Németországnak és általában a Nyugatnak igen jelentős forrásokat kellene áldoznia a szegény országok megsegítésére és a háborús konfliktusok megoldására. Ha sajnálni fogják az ezzel járó anyagi áldozatot, akkor még nehezebb lesz szembenézniük azzal, hogy a következő húsz év alatt a fekete-afrikai népesség lélekszáma hatszázmillióval nő, és közülük legalább százmillió fiatal északabbra keresi majd a boldogulását.