„Ezt a vitát a választás után is érdemes lesz folytatni” – írja Adam Gopnik kanadai publicista a New Yorkerben.

A méltányosság kedvért meg kell mondani, hogy Stephen Harper, a leköszönő konzervatív kormányfő nem a választási kampány kedvéért vette elő az arcot elfedő nikáb témáját. Kormánya négy évvel ezelőtt írta elő, hogy az állampolgári vizsgát tévő bevándorlók a szertartás ideje alatt nem viselhetnek olyan öltözéket, amely arcukat elfedi. A dologból úgy lett választási kampánytéma, hogy tavaly egy pakisztáni bevándorló fiatalasszony pert indított a kormány ellen, mert állampolgári eskütételén sem akart megszabadulni a nikábtól, minthogy mindig viseli, ha nyilvánosság elé lép. Szeptemberben másodfokon is nyert, és ekkor csapott le a témára az éppen vesztésre álló konzervatív kampánystáb. Harper miniszterelnök bejelentette, hogy először is a Legfelsőbb Bírósághoz fordul, másodszor is, ha újraválasztják, az államigazgatásból is kitiltja a nikábot. A közvélemény-kutatásokban szeptemberben rövid időre meg is előzte legfőbb ellenfelét, Justin Trudeau-t, a liberális párt vezérét, a liberálisok potenciális szövetségese, a baloldali Új Demokrata Párt pedig ekkor kifejezetten visszaesett, különösen a francia többségű autonóm Québec tartományban, ahol a lakosság elsöprő többsége helyesli a nikáb tilalmát a hivatalos élet színterein. De a többség másutt is Harper mellett volt ebben a kérdésben. Trudeau hiába érvelt azzal, hogy Kanada óvja kisebbségeit, és nem tilthatja meg nekik, hogy a maguk szokásait kövessék.

A nikáb körüli vita természetesen nem csak a ruhadarabról szól, hanem általában az iszlám társadalmi szerepéről. Christie Blatchford egy súlyos és egy kevésbé súlyos esetet is megírt a National Postban, amelyek arra utalnak, hogy más országokhoz hasonlóan előbb-utóbb Kanadában is gondot fog okozni a tradicionalista iszlám. Az egyik esetben egy házaspárt azzal vádolnak, hogy megölték három lányukat és a férj egy (Kanadában el nem ismert) második feleségét. A fiuk is bűnrészes volt. A férj nem is tagad, sőt holtukban is átkozza lányait, amiért nem tartották az ősi szokásokat, sőt, fiúkkal  barátkoztak. A másik esetben egy feleség, amíg férje magából kikelve kiáltozott a hivatalnokokkal az állampolgári eskü napján, gyorsan besurrant a terembe, levette a nikábot, és letette az esküt.  Blatchford nem biztos benne, hogy otthon aztán nem esett emiatt bántódása.

Barbara Kay, a neves konzervatív kolumnista a National Postban azzal érvelt a nikáb ellen, hogy csakis olyan országok kötelezik viselésére a nőket, amelyekben nincs női egyenjogúság. Ha Kanada megtűri a nikáb viselését hivatalos eseményeken, akkor diszkriminálja a bevándorló nőket: azt üzeni, hogy a  női egyenjogúság, amely mindenkire vonatkozik, őket nem illeti meg.

Gopnik megfontolandónak tartja ezt az érvet, pedig ő a liberális táborhoz tartozik. Úgy gondolja, hogy a liberális demokrácia nem valamiféle semleges közszolgáltató állam. Nem csupán tűzoltóságból és utcaseprésből áll, hanem értékei is vannak, valamint az értékekre épülő szabályai. Aki ide bevándorol, tartsa magát ezekhez a szabályokhoz. Igen ám, de az ellenérvet sem tartja elvetendőnek. A nikábot felnőtt asszonyok viselik. Lehet, hogy az ortodox muszlim hagyomány alapján kényszer hatására. De ha megtiltják nekik a nikáb viselését, az vajon nem kényszer-e? És hogyan egyeztethető össze a vallásgyakorlás szabadságával? És vajon a nikáb betiltása közelebb vinne-e a nők jogainak érvényesítéséhez? Az ellenérvvel szemben is van azonban ellenérv: az állam nem vehet akármilyen vallási előírást tudomásul. Akkor sem engedheti meg például, hogy a nőket megcsonkítsák, klitoriszukat eltávolítsák, ha ezt vallás írja elő. Akármilyen eredménnyel jár a választás Kanadában, jó lesz alaposan megvitatni, hol húzódik a tolerancia határa.