„A választás után mindenkinek a félelmét komolyan kell vennünk” – kommentálja a bécsi polgármester-választás eredményét Isolde Charim publicista és filozófus, a Bruno Kreisky osztrák szocialista kancellárról elnevezett intézet kurátora a Wiener Zeitungban.

Mint ismeretes, a bevándorlást ellenző Osztrák Szabadságpárt jelentősen előretört, ám vezetője, Heinz-Christian Strache nem tudta megszorítani Michael Häupl szociáldemokrata polgármestert. Az FPÖ megerősödését mindenki egyöntetűen a bevándorlással magyarázta: míg a szocdemek bevándorláspárti álláspontot képviseltek, a radikális jobboldali párt a bevándorlás drasztikus korlátozását sürgette.

Charim úgy véli, a választás egyértelművé tette, hogy a bevándorlás problémáit nem lehet a szőnyeg alá söpörni vagy a rasszizmussal magyarázni. A menekültekkel és a bevándorlókkal kapcsolatos félelmek részben gazdasági és szociális okokra vezethetők vissza – véli Charim. A baloldali szerző azt gondolja, hogy az identitáskérdések, a nemzeti azonosság elvesztésétől való félelem és az idegenellenesség valójában szociális gyökerű jelenségek. A jóléti állam és az újraelosztás a második világháború után nemcsak a társadalmi egyenlőség ügyét szolgálta, de egyúttal erősítette a társadalmi kohéziót is – idézi Charim Tony Judtnak a huszadik század második feléről írt könyvét. A jóléti állam hozzájárult a szolidaritás és a bizalom erősödéséhez, ami megalapozta a polgári egyenlőségben élő társadalom identitását.

A jóléti állam lebontásával a polgári identitás is gyengül – magyarázza Charim. Hogy Ausztriában mikor bomlott le a jóléti állam és ennek milyen bizonyítékai vannak, arra nem tér ki, mindenesetre neoliberálisnak nevezi azt a politikát, amely ezt előidézte. Azt sem definiálja, mit kell neoliberális politikán érteni, de nem is lenne könnyű dolga, ha egyszer neoliberálisnak tekinti az osztrák gazdaságpolitikai rendszert, amely a bruttó hazai termék több mint felét bevonja az állami költségvetésbe, s amelyben az állami termelő és szolgáltató tulajdon aránya a legmagasabbak közé tartozik a világon. Mindenesetre a mitikus neoliberális gazdaság rovására írja, hogy a polgár fogyasztóvá és termelővé válik, de hogy mikor nem volt az, az nem világos, ha csak Marx ősközösség-modelljét nem vesszük számításba.

Charim úgy látja, hogy ha az ember egyéb dimenziói elsorvadnak, akkor a gazdasági hatékonyság elve mindent maga alá gyűr, és felszámolja a szolidaritás kultúráját és az egyenlőségre épülő polgári identitást. Ezt a fogalmat pedig úgy kell érteni, hogy Charim szerint az lenne természetes, ha osztrák identitás nem létezne, hanem az lenne a polgárok identitásának lényege, hogy nem különböznek másoktól. Sőt, szerinte ezt már létre is hozta a jóléti állam, csak mivel azt gondolja, hogy a meg nem nevezett neoliberálisok azt lebontották, az új identitás leépül, és ezért kezdik az emberek elvárni a bevándorlóktól, hogy kulturális értelemben is asszimilálódjanak.

Ezen az alapon lyukad ki Charim arra, hogy az egyszerre nagy tömegben érkező bevándorlók jelenléte önmagában nem váltaná ki a radikális, bevándorlás-ellenes jobboldal választási előretörését. Csak azért váltja ki mégis, mert közben bekövetkezett a jóléti állam (vélelmezett, de nem igazolt) lebontása.  

Bár az érvelés részletei nem maradéktalanul logikusak, a szerző a bécsi választások győztesének és a kormánykoalíció nagyobbik pártjának, a szocialistáknak háttérintézményét vezeti, ezért nézetei reprezentatívnak tekintendők. Charim okfejtéséből az következik, hogy még ha gazdasági szempontból integrálódnak is az újonnan érkezettek, kirekesztés fenyegeti őket, mivel a jogi egyenlőség identitásának elhalványulásával egyre fontosabbá válik a kulturális, a vallási és a nyelvi azonosság, amit a jövevények nem fognak tudni teljesíteni. Amit a bevándorlást nemcsak gazdasági okokból, de a kulturális identitás megőrzésére hivatkozva ellenző radikális jobboldal ki is használ.