Mi a fontosabb a hírszerzésben? Titkokat lopni, vagy nyilvános forrásokból kiszűrni az értékes információt? A terrorizmus elleni küzdelem újból kiélezi a régi dilemmát.

„Mire jó a CIA? Több mint negyvenezer emberük van, és mind csak újságot olvas” – idézi Nixon elnök kifakadását a CIA Studies in Intelligence című házi folyóiratának egy nem-titkosított cikke.

A szerző, Stephen C. Mercado hírszerzési szakíró, aki korábban a CIA elemzője volt. A cikk címe: A nyílt információ és a titkok közti megkülönböztetés felülvizsgálata. A hivatalos megfogalmazás nem sejteti a pikáns tartalmat.

A Nixon szavaiban tükröződő felfogást ma is sokan osztják a hírszerző szakmában. A titkosszolgálati eszközökkel szerzett értesüléseket többre tartják, mint a nyilvános forrásokból, elsősorban a nyomtatott és elektronikus médiából származó híreket.

A CIA néhány évvel ezelőtt kiadott toborzó brosúrájában azzal édesgetik a jövő kémjeit, hogy „talán a partvonalon maradsz, és az újságokban olvasol a világeseményekről, de az is lehet, hogy a világesemények közepébe kerülsz”. George Tenet, a CIA igazgatója 1997 és 2004 között, szívesen mondogatta házon belül és a nyilvánosság előtt is, hogy „mi titkokat lopunk”.

Az ilyen megnyilvánulások Mercado szerint elfedik azt a tényt, hogy a médiából olcsóbban, könnyebben és gyorsabban lehet fontos értesülésekhez jutni, mint titkosszolgálati eszközökkel. A hírszerzés információinak oroszlánrésze nyilvános forrásokból származik.

A becslések 35 és 95 százalék között mozognak, miközben csupán a költségvetés egy százalékát költik nyilvános források elemzésére. Nehéz pontos képet kapni, de nem csak azért, mert titkos ügyekről van szó. A szakmai elvárásoknak megfelelni kívánó ügynökök stréberségből csalnak is. A CIA történetében sokszor előfordult, hogy a kémek titkos forrásból származó információnak tüntettek föl jelentésükben olyasmit, amit az újságban olvastak.

Egy titkos atomfegyverprogram elindítását valójában nem lehet eltitkolni. Oktatási és kutatási programokat kell szervezni, tudományos konferenciákat tartani, gyárakat építeni – csupa olyan esemény, amelyről a média beszámol. Csak figyelmesen kell olvasni az újságot, nézni a tévét, és kiderül, hogy valami készülődik.

Mercado szerint a terrorizmus esetében sincs ez másképp. Sok minden történik, mielőtt sor kerül egy robbantásra. Papok prédikálnak, politikai vezetők szónokolnak. Buzdítják a híveket és fenyegetik az ellenséget.

„A nyílt forrásokból szerzett információkból – mondja a  hírszerzési szakíró – nem derül ki, hogy hol helyezik el a bombát, de megtudjuk, hogy mit akarnak a terroristák.”

Ez túl optimista feltételezés. Az újságírók, tudósok és titkosszolgálati elemzők mind nagyon figyelik a médiát, de még abban sem tudnak egyetértésre jutni, hogy egyáltalán politikai céljuk van-e a terroristáknak.