A kultúrharcban a pingvineket is mozgósítják. Hűségesek, minden áldozatot vállalnak utódjukért. A róluk szóló természetfilm a konzervatívok kedvence, a liberálisok céltáblája lett.

A képregényeket, mesekönyveket és rajzfilmeket is csatasorba állítják az Amerikában folyó kultúrharcban. A természetfilmek sem kapnak felmentést, a pingvineket is besorozzák.

A pingvinek vándorlása című természetfilm a császárpingvinek életét mutatja be. A madarak, dacolva a zord éghajlattal, minden évben nekivágnak a költőhelyükhöz vezető hosszú útnak. „Szabályos sorban menetelnek, hófúvástól elvakítva, szélviharral küzdve” – olvassuk a filmismertetőben. – A megérkezést rövid násztánc követi, majd „monogám párok alakulnak ki”.  Az önfeláldozó szülők a tojásokat felváltva őrzik a sarki télben.

A napokban a magyar mozikba került film Amerikában a nyár slágere volt. Minek köszönhető a szokatlan érdeklődés? Természetesen nem a sarkvidéki télnek és a pingvineknek. „Tagadhatatlan a film allegorikus jellege és felemelő üzenete” – idézi a Heti Válasz az amerikai kritikusokat. – A hűségről, a nehézségek közötti kitartásról, áldozatkészségről, az utód iránti közös felelősségvállalásról szóló dokumentumfilm a konzervatív csoportok és egyházi közösségek kedvence lett.

A liberálisok azonnal ellentámadásba lendültek. „A liberális lapok a rendező szemére vetik, hogy nem foglalt határozottan állást a teremtés kontra evolúció kérdésében, nem mutatott rá a globális felmelegedés veszélyeire – írja a Heti Válasz. – A film megkapta a megbélyegző kirekesztő jelzőt is, ugyanis szó sem lehet arról, hogy csak a hagyományos családmodellben lehet önfeláldozó módon gyermeket nevelni, és ezzel elidegeníteni az egyedülálló, valamint a homoszexuális szülőket. Bizonyítékképpen sikerült az egyik New York-i állatkertben egy homoszexuális pingvinpárt találni, amelynek szülői szeretetéhez nem férhet kétség.”

Az európai bemutató előtt Andrew Sullivan, a meleg katolikus blogger újabb adalékkal járult hozzá a vitához. Egy tekintélyes ornitológiai folyóirat cikkét ismerteti, amelyből kiderül, hogy a császárpingvinek egyáltalán nem monogámok. Ha a nőstények korábbi párjuknál előbb érkeznek a tojásrakó helyre, akkor új hímet választanak.

De a filozófiailag képzett főblogger nem a madarak nemi életének adataiból akar érvet kovácsolni, hanem éppen ellenkezőleg, arra utal, hogy „a természetben is előforduló homoszexualitás, promiszkuitás és transzszexualitás tényeit nem valami nagy ötlet politikai célokra használni”.

Szeretné „mind a társadalmi jobboldalnak, mind a politikailag korrekt baloldalnak finoman az értésére adni”, hogy „természetes” szexuális hajlamainkból – abból, hogy többnyire monogámok vagyunk, és néhányunk hajlamos a homoszexualitásra – „semmiféle következtetést nem lehet levonni arra nézve, hogy mi az erkölcsös”.

„Nem pingvinek vagy csimpánzok vagyunk ugyanis, hanem emberek.”