Kína és India gazdasági szuperhatalom lesz a 21. században. Sokan jósolgatják, riogatnak vele nyugaton. De ez még messze van, és korántsem biztos, hogy bekövetkezik.

A piacot elárasztó olcsó távol-keleti áru és a munkahelyek kiszervezése nagy kihívás az amerikai és az európai gazdaságnak. A sajtó, olykor a gazdasági szaksajtó is már-már tényként kezeli, hogy Kína és India lesz a 21. század új gazdasági szuperhatalma.

Ha csak a makroadatokat nézzük, valóban kézenfekvő a következtetés. „Hosszú stagnálás után a világ népességének kétötödét adó két ország az elmúlt két évtizedben gyors növekedésnek indult” – írja Pranab Bardhan kaliforniai közgazdászprofesszor a YaleGlobal Online-on. – Rengeteg lehetőség rejlik mind a két országban. Ám a közeljövőben súlyos strukturális problémákkal kell szembenézniük.”

Bardhan szerint elhamarkodott a jóslat, hogy Kína és India a közeljövőben gazdasági szuperhatalommá válik. A világkereskedelemből India mindössze egy, Kína is csak hat százalékkal részesedik. Hisztérikusan túlzott a félelem az olcsó munkaerőtől – a kínai textilipari munkásoktól és az indiai informatikusoktól. A kínai bányákban, építőiparban és gyáriparban együttesen mindössze a munkások ötöde dolgozik, miközben a mezőgazdaságban hatvan százalék. Indiában az összes munkavállaló alig negyed százaléka számítástechnikus.

A gyors gazdasági átalakulással egyik országban sem tartott lépést a társadalom. Miközben a média már „hárommilliárd kapitalistát” vizionál, a Világbank adatai szerint közel másfélmilliárd ember él napi két dollárnál kisebb összegből a két távol-keleti országban.

Kínában még lassult is a szegények számának csökkenése, amióta liberalizálták a gazdaságot. Az ebből fakadó feszültségek pedig visszahatnak a gazdaságra.

„Növekszik az egyenlőtlenség, főleg a város és a vidék között – írja Bardhan. – A lemaradók egyre türelmetlenebbek. A kínai rendőrség adatai szerint a zavargások száma tíz év alatt hétszeresére nőtt.”