„De facto nemzetközi alkotmányhatóságról van szó, amely a nemzeti kormányok feje felett dönt és határozatait az együttműködő hazai bíróságokon keresztül érvényesíti” – írja le a jelenséget Keith Windschuttle a New Criterionban.

A történész szerző régóta vív elkeseredett küzdelmet a domináns baloldali értelmiséggel, amelyet azzal vádol, hogy a bennszülött romantika ápolását fontosabbnak tartja, mint az őslakosok leszármazottainak integrálását. Most is előkerül írásában a bennszülött-kérdés, de a végére tartogatja. Bevezetőben az ázsiai bevándorlás ügyén mutatja be, hogyan működnek a dogmatikus emberjogi aktivisták és a liberális nemzetközi jogászközösség egy új, domináns hatalmi ág szerepében.

2001-ben a konzervatív ausztrál kormány leállította az illegális ázsiai bevándorlók beözönlését, éspedig úgy, hogy csendes-óceáni szigeteken létesített fogadóállomásokat, és ott ajánlott menedéket azoknak, akik üldöztetésre hivatkoztak. A nagy többség hazatért, vagyis nem volt igaz, hogy üldözték őket. Ausztrália fogad bevándorlókat, de szabályos és alaposan válogatott kérelmek alapján, és az akkori kormány nem engedte meg, hogy tömegek álljanak be a sor elejére. Népszerű is volt, olyannyira, hogy kétszer is újraválasztották. A baloldali emberi jogi aktivisták annál kegyetlenebbnek és jogsértőbbnek minősítették, és amikor 2007-ben munkáspárti kormány alakult, az ő felfogásuk érvényesült. Két év alatt ötvenezer menekült léphetett partra. A munkáspárt sokat vesztett népszerűségéből, elcsapta miniszterelnökét, de ez sem segített, és 2013-ban ismét a konzervatívok győztek. 2014-ben vissza kellett fordítani egy Srí Lanka-i menekültekkel telezsúfolt hajót, és azóta csak egyetlen hasonló utat kíséreltek meg az embercsempészek. Jogi, értelmiségi és művészkörökben nagy volt a felzúdulás. Ötvenhárom egyetemi jogásztanár és kutató törvénytelennek nevezte az eljárást, és nemzetközi egyezmények egész sorára hivatkoztak, amelyek közül egy sem kötelezi az országokat arra, hogy olyan embereket fogadjanak be, akik sértetlenül visszatérhetnek hazájukba. Márpedig a Srí Lanka-iaknak felajánlották a menedéket Nauru vagy Manus szigetén, de ők néhány kivétellel inkább hazautaztak.

Az ausztrál egyetemek ezrével bocsátják ki a nemzetközi jogászokat minden évben, de akad nekik munka, mert egy új intézményrendszer van kialakulóban, amely nemzetközi bíróságok és emberjogi szervezetek részvételével egyre tágabb értelmezéssel látja el a nemzetközi szerződéseket, és egyre szűkebbre szorítja a nemzeti szuverenitást. Peter Spiro amerikai jogászkutató szerint a bírák „globális bírósági közösséget” építenek ki, olyannyira, hogy már az amerikai Legfelsőbb Bíróság előtt is precedens gyanánt lehet külföldi ítéleteket felhozni. Lassan az amerikai Alkotmány is nemzetközi ellenőrzés alá kerül – véli Spiro. Walter Russell Mead, a Bard College tanára pedig úgy látja, hogy egy „Globális Európai Unió” van kialakulóban ezen a réven.

Ausztráliában minden elképzelhető kisebbségnek saját ombudsmanja van minden egyes államban és szövetségi szinten, sőt Canberrában külön is. A Legfelsőbb Bíróság már 1992-ben kimondta, hogy az őslakosok leszármazottainak alanyi joguk van a földtulajdonhoz. Ennek következtében az őslakosok egyharmada, több mint 200 ezer ember összesen Nyugat-Európa-méretű földtulajdonhoz jutott, amin azonban nem termesztenek semmit. Vagy bérbe adják, vagy eladják. Most éppen egy éven belül esedékes egy népszavazás, amely kimondaná, hogy az alkotmányba be kell foglalni az őslakosság önálló államalkotó státuszát. Az emberek azt gondolhatják, hogy csupán jószándékú, jelképes gesztusról van szó, Windschuttle azonban felhívja a figyelmet, hogy az alkotmánymódosításért küzdő mozgalom szuverenitásról beszél, mondván, hogy az őslakosok sosem mondtak le szuverenitásukról. Azt követeli továbbá, hogy a túlnyomó többséget alkotó telepesek tárgyaljanak ottlétük feltételeiről. Mindenről szó van, csak arról nem, hogy az őslakosok jobb életet élhessenek, mint a jólétben élő fejlett ausztrál társadalom tagjai. A népszavazás egyúttal erőpróba lesz „a nemzeti demokrácia és a nemzetközi jogelmélet vetélkedésében” – írja Windschuttle.